Top 10: ezek most a világ legélhetőbb városai

Portfolio2017. augusztus 16. 12:00

Ismét elkészült a lista a világ 10 legélhetőbb városáról, a rangsorolásban résztvevő összesen 140 város maximálisan 100 pontot szerezhetett a különböző kategóriákban nyújtott teljesítménye alapján. Többféle rangsor is készül évente, amelyek hasonló eredményeket mutatnak, Melbourne, Bécs és Vancouver mindig az élen szerepel, de más ausztrál és kanadai települések is az elsők között szoktak szerepelni. Most sincs nagy meglepetés, a CNN travel cikkében megjelent a 2017-es legélhetőbb városok rangsora.

Az értékelések során vizsgálták a városok stabilitását, az egészségügyet, a kultúrát, a környezetet, az oktatást és infrastruktúrát, ezek alapján az első helyen ismét Melbourne végzett. Az ausztrál város az Economist Intelligence Unit értékelése alapján már hetedik alkalommal nyerte el a világ legélhetőbb városának a címét, 100-ból 97,5 ponttal. A tavalyi pozíciójukat megtartva, Bécs a második helyen végzett 97,4 ponttal, míg a kanadai Vancouver ismét a harmadik helyen szerepelt 97,3 pontot elérve.

A lista elején szereplők között egy év alatt nagy változások nem történtek, viszont hátrébb haladva jelentősen megváltozott a sorrend. Reykjavik 13 helyet ugrott előre, így 89,9 pontos eredménnyel már 37. helyen szerepelt. A nagy előreugrás leginkább a turizmus fellendülésének és a fejlesztéseknek köszönhető, míg például Amszterdam a csökkenő bűnözési ráta miatt került a tavalyinál kedvezőbb, 18. helyre.

Voltak olyan városok is, amelyek a magasabb arányú terrorista támadások miatt kerültek hátrébb a listán, Manchester 43-ról az 51. helyre csúszott vissza, míg Stockholm idén már csak a 26. legélhetőbb városként szerepelt a rangsorban.

A legutolsók között nem meglepő módon olyan városok szerepelnek, ahol háború pusztít, illetve szegénység vagy politikai bizonytalanság jellemzi az adott régiót. Szíria fővárosa, Damaszkusz 30,2 ponttal a rangsor legvégén szerepel, egy kicsivel előzi meg a nigériai Lagos és a líbiai Tripoli, 36 és 36,6 ponttal a 100-ból.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az összesített eredmény azonban így is kedvező, 12 város kapott jobb pontszámokat és csupán 6 olyan volt az egész listában, amelyet kevésbé élhetőnek minősítettek.

Az első 10 helyezett:

  • 1. Melbourne, Ausztrália
  • 2. Bécs, Ausztria
  • 3. Vancouver, Kanada
  • 4. Toronto, Kanada
  • = 5. Calgary, Kanada
  • = 5. Adelaide, Ausztrália
  • 7. Perth, Ausztrália
  • 8. Auckland, Új-Zéland
  • 9. Helsinki, Finnország
  • 10. Hamburg, Németország

Címkék:
utazás, toplista, város, legélhetőbb városok,