Hároméves bérfejlesztési programot vezet be a MÁV

Magyar Hírlap2017. február 8. 09:02

Kiegyensúlyozott volt tavaly a MÁV-csoport gazdálkodása, a pálya- és járműfejlesztéseknek köszönhetően pedig sokat javult a menetrend szerinti közlekedés - mondta el a Magyar Hírlapnak a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Dávid Ilona a napilap szerdai számában emlékeztetett arra, hogy miközben a fővárostól átvették a HÉV-et, a cég hitelállományát a 2010-es 300 milliárd forintról 2016 végére 64 milliárd forintra csökkentették. Ennek köszönhetően a MÁV többet tudott felújításokra és karbantartásra költeni, a fejlesztések hatására pedig a vonatok 92 százaléka pontosan közlekedett tavaly.

A legfontosabb beruházásnak az elnök-vezérigazgató a kaposvári és a sátoraljaújhelyi vasútvonalak felújítását nevezte, míg a Budapest-Százhalombatta és a Budapest-Hatvan vonalak felújítása hamarosan megkezdődik.

Összesítése szerint jelenleg mintegy 300 kilométernyi vasútvonal lenne alkalmas a 160 km/h-s sebességre, ám ehhez kiegészítő beruházások, például a biztosítóberendezés és a rádiókommunikációs hálózat kiépítése szükséges. Amennyiben a MÁV újabb pályázata sikeres lesz, 2018-ra elérhetik a 160 km/h-s sebességet a vonatok az erre alkalmas pályákon.

Dávid Ilona elmondta: meghirdették a pályázatot 40 nagy kapacitású, 600 férőhelyes elővárosi motorvonat beszerzésére, ezek közül az első járművet szerencsés esetben már jövőre forgalomba tudják helyezni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Folynak Kőbánya-Kispest állomás, valamint Kőbánya alsó és Zugló megállóhelyek korszerűsítésének előkészületei, míg a Nyugati és Keleti pályaudvarok esetében rövidesen megérkezik a felhatalmazás a tervezés megkezdésére. Tavaszig a keszthelyi és a kaposvári, majd a balatonfüredi, őszre pedig a tapolcai állomás újul meg.

A MÁV kiemelt figyelmet fordít a munkaerő-utánpótlás biztosítására, amelyet segíthet a készülő, hároméves bérfejlesztési program is - mondta el a lapnak Dávid Ilona.

Címkék:
utazás, MÁV, máv-start, vonat, vonatjegy,