Less be Jamie Oliver első budapesti éttermébe: exkluzív képek

Nagy Bálint2016. április 6. 05:51

Most májusban, egy hónapos zárt tesztüzemmel nyílik meg Jamie Oliver első magyarországi étterme. Belestünk a Jamie's Italian Budapestbe.

Májusban, a Zsidai gasztrocsoport égisze alatt nyílik meg Jamie Oliver első budapesti étterme, azaz a Jamie’s Italian Budapest.

Ez lesz az első éttermünk Magyarországon, és azt gondolom, nem is találhattunk volna tökéletesebb helyszínt számára, mint a budai Várnegyed

- nyilatkozta a beruházásról a "pucér szakács" becenévre is hallgató brit sztárséf.

A munkálatok már a végéhez közelednek a volt Hadik étteremben; mint ismert, Zsidaiék pályázaton nyerték el az 5+5 évre szóló bérleti jogot az I. kerületi önkormányzattól. A budavári kerületvezetés a néhai Cinknek arról beszélt, hogy ők adták a legjobb ajánlatot (a pályázaton három résztvevő indult), vállalva például azt, hogy az éttermet saját költségükön teljesen felújítják.

A ’70-es, ’80-as években épített, borzalmas homlokzatot elbontottuk, és helyére a Virág Csaba eredeti terveit idéző, de professzionális, XXI. századi fém-üveg homlokzati szerkezet került, amelynek legnagyobb részét egybe lehet majd nyitni a terasszal

- mondta el az új homlokzati megjelenés kapcsán a Pénzcentrumnak Zsidai Zoltán Roy.

Címkék:
utazás, étterem, Budapest, budai vár, jamie oliver, budavári önkormányzat, várnegyed,