Pénzcentrum/Index.hu • 2016. március 4. 19:30
Fű alatt változtattak a parkolási szabályokon Budapesten. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes előterjesztését február 17-én fogadta el a közgyűlés, az Mfor.hu szúrta ki az autósokat hátrányosan érintő módosítást.
Két passzust töröltek a rendeletből, megszűnt például az ötperces szabály: ennyi időnk volt elsétálni a legközelebbi automatáig. Ha épp ekkor ellenőriztek bennünket, utólag be tudtuk mutatni a jegyet az ügyfélszolgálaton.
A módosítás indoklásában el is ismerik:
A hírportál szerint így az önkormányzatok is rosszabbul járnak, mert az sms-es parkolás utáni bevételből kevesebbet kapnak.
Az ügy előzménye, hogy szeptemberben a Kúria törvényellenesnek találta és megsemmisítette a főváros parkolási rendeletének két korlátozását: a parkolójegy utólagos bemutatásának ötnapos határidejét, és azt, hogy havonta erre csak egyszer volt lehetőség.
A főváros, mely szerint visszaélésgyanús, hogy mennyire sokan élnek az utólagos jegybemutatás lehetőségével, nem a megengedőbb irányba mozdult, hanem ezt a lehetőséget teljesen kiiktatta. Így a jóhiszemű autósoknak, akiknek nincs érvényes jegyük, mostantól mindenképp pótdíjat kell fizetniük.
Továbbra sem zárható ki azonban, hogy például valakinél nincs apró és az automata is messzebb van, ám mire visszaér a kocsijához a parkolójeggyel, már megbüntették. Ezért büntetni nemcsak igazságtalan, de feltehetően jogsértő is. Emiatt a ma módosított rendeletet előbb-utóbb szinte biztosan ismét meg fogják támadni a Kúrián vagy az Alkotmánybíróságon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Megkérdeztük Tarlós István főpolgármestert, hogy ha egyszer módosítani kellett a parkolási rendeletet a Kúria döntése után, akkor miért a zéró tolerancia felé módosították. Miért nem a Kúria-döntés elveivel párhuzamosan, az ötperces korlát megemelése és a havi egyszeri bemutatási lehetőség megnyújtása mellett döntöttek? (Hiszen ha bíróságra kerül az ügy, a parkolócédulát ott lehetőség van bemutatni.)
Tarlós a lapnak azt válaszolta, hogy régebben matematikaórán ő is próbált a végtelen irányába integrálni, de a tanára nem tartotta jó ötletnek. Hozzátette, hogy nyilván nem a jóhiszemű autósokat akarják megbüntetni. Közölte, hogy felülvizsgálják a döntést, ha az újságírók ilyen szigorúan veszik.
Arra a kérdésre, hogy mire számítsanak mától a fővárosi autósok, elmondta: nem biztatják arra a közterület-felügyelőket, hogy ha valaki az autója közelében lobogtatja a parkolójegyét, megbüntessék.