Márciusban leállhat a buszközlekedés Magyarországon

Pénzcentrum2016. február 16. 10:05

Még az 1 százalékos bérnövelési javaslatot is visszautasította a Volán szakszervezete, így folytatódik a felkészülés a sztrájkra. A munkabeszüntetés márciusban kezdődhet.

A sztrájkbizottság napokkal ezelőtti megalakításának ellenére sem tett komoly bérfejlesztési ajánlatot a volános munkavállalóknak a munkáltatókat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ), ezért a hat tárgyaló szakszervezetet tömörítő Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma folytatja a sztrájk előkészületeit - jelentette be a tegnap késő délutáni sikertelen egyeztetés után a szervezet szóvivője. Baranyai Zoltán elmondta, a munkáltatók a korábbi nullával szemben ezúttal 1 százalékos bérfejlesztésre tettek javaslatot, ám ezt a szakszervezetek még csak tárgyalási alapnak sem tekintik. Az érdekvédők egyöntetűen kiálltak a korábbi követelésük mellet, ami 7,5 százalékos bérfejlesztés és a volános ágazat bérfelzárkóztatása.

  • A megalázóan alacsony munkáltatói javaslat után az együttműködő szakszervezetek által korábban megalakított sztrájkbizottság a sztrájktörvény által előírt kötelező egyeztetési eljárás megkezdését szorgalmazta. Az akciószövetségbe tömörült szakszervezetek a kollektív munkaügyi vitát, 2016. február 16-án kezdeményezték.
  • A munkáltató a következő tárgyalási napot 2016. február 22-ére tűzte ki, mivel korábbi időpontban esélyt sem lát arra, hogy elmozduljon a mostani ajánlatától. A KKVSZ állásfoglalása szerint a sztrájkmenetrend összeállításához - ami az egyeztetés egyik alapvető dokumentuma -, több nap kell, ezért is kért a munkáltató a folytatásra egy hét szünetet.
  • Abban az esetben, ha a szakszervezetek 2016. február 28-áig nem tudnak megállapodni a munkáltatókkal, márciusban meghirdethetik a sztrájkot, amennyiben úgy látják, hogy a nyomásgyakorlás legkeményebb eszközével tudják csak a munkáltatót és a döntéshozókat jobb belátásra bírni.
Címkék:
karrier, utazás, sztrájk, volán, sztrájktörvény,