Ezért kapnak hiába milliós végkielégítést a közszolgák

Magyar Nemzet2016. január 28. 08:30

Akár már egy átlagos hivatali dolgozó is milliókat veszíthet a végkielégítéséből, ha a tervezett leépítések miatt önként hagyja ott az állami szférát a három-négyszeres lelépési pénz reményében - írja a Magyar Nemzet.

Aligha juthatnak majd sokmilliós "lelépési pénzekhez" azok a közszolgálati dolgozók, akik a minisztériumi háttérintézmények bezárása miatt esetleg önként távoznának a munkahelyükről. Bár az amúgy egy-nyolc havi végkielégítések a pluszjuttatással akár tízmillió közelébe is emelkedhetnek,

kétmillió forint felett már 75 százalékos különadóval kell számolniuk.

A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény világosan fogalmaz a végkielégítésekről. E szerint három év hivatali idő után egyhavi pénz jár, öt évnél már kéthavi, majd a fokozatos emelkedés húsz évnél éri el a nyolchavi illetménynek megfelelő összeget.

Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő azt mondta, egyelőre nem tudni, hogy hány ember fogja elérni azt a szintet, ahol már belép a különadó, de azt 2, illetve 3,5 millió forint felett mindenképpen alkalmazni kell, az alatta lévő összeget pedig amúgy is 15 százalékos szja, továbbá 18,5 százalékos járulék csökkenti.

Címkék:
karrier, leépítés, végkielégítés, bürokráciacsökkentés,