Hamarosan nagyobb biztonságban lesznek, akik így utaznak

Pénzcentrum2015. október 30. 19:00

Rövidesen ugyanazok a fogyasztóvédelmi szabályok lesznek érvényesek az interneten foglalt szervezett utazásokra, mint az utazási irodában lefoglaltakra - derül ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tájékoztatójából.

A repülőjáratot, szállodafoglalást vagy autóbérlést is tartalmazó, interneten foglalt szervezett utazásokra ugyanazok a fogyasztóvédelmi szabályok fognak vonatkozni, mint az utazási irodában foglaltakra.

A turizmus piacának megváltozása és az egyre gyakoribbá váló internetes foglalások miatt sürgősen modernizálni kellett a még a kilencvenes évekből származó irányelvet

- mondta a témáért felelős német EP képviselő, Birgit Collin-Langen.

Az Európai Parlament döntése alapján az utazók ezentúl több esetben lemondhatják az utat, és részletesebb tájékoztatást fognak arról kapni, hogy milyen jogaik vannak, és hogy problémák esetén ki viseli az anyagi felelősséget. Az utazásszervezőknek továbbá kötelező előre tájékoztatni az utast a tervezett indulási és érkezési időpontról és az esetlegesen felmerülő további költségek jellegéről is. A tagállamoknak két és fél évük van, hogy bevezessék az új szabályozást.

Címkék:
utazás, utazásszervezés, online, utazási iroda, foglalás,