Egyre többet utazunk külföldre

MTI2015. június 11. 13:30

Idén az első negyedévben a tavalyinál 5,4 százalékkal több, 3,6 millió alkalommal utaztak magyarok külföldre, és utazásaik során az előző évinél 13 százalékkal többet, 125 milliárd forintot költöttek - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából.

Az utazások számának növekedését a KSH adatai szerint a többnapos utazások jelentős, 20 százalékos emelkedése eredményezte, míg az egynapos utazások száma 1,5 százalékkal csökkent január-márciusban.

Az összes utazás több mint fele volt turisztikai célú, ami 15 százalékos növekedést jelent a 2014 első negyedévi értékéhez képest. Az egynapos utak közül csupán minden harmadikra, míg a többnaposok utak 87 százalékára mentek turisztikai motivációval a külföldre utazók.

A statisztikai hivatal kiadványában kitér arra, hogy az egy napra külföldre látogatók kiadásaik 72 százalékát élelmiszer, ital, tartós és értékes fogyasztási cikkek, illetve egyéb árucikkek vásárlására fordították. A több napra látogatók kiadásainak negyedét a szálláshely- és vendéglátó-szolgáltatásokra költött összeg tette ki, 30 százalékát egyéb áru és szolgáltatás, 17 százalékát üzemanyag-vásárlásra és helyi közlekedésre fordították.

Turisztikai céllal egy napra főként Ausztriába és Szlovákiába utaztak magyar állampolgárok, ebbe a két országba irányult az egynapos turisztikai utazások 85 százaléka. A többnapos turisztikai célú utak során legtöbben Ausztriába és Németországba utaztak Magyarországról, de sokan keresték fel Csehországot, Olaszországot, valamint Franciaországot is. A többnapos turisztikai utak 83 százaléka irányult az Európai Unió országaiba.

Címkék:
utazás, külföld, ksh,