Hamarosan 4 ezer forintért repülhetünk Amerikába

Portfolio2015. március 17. 15:02

Hamarosan akár már 10 fontért, azaz 4200 forintért is vehetünk Ryanair-repülőjegyet Európából az Egyesült Államokba.

Hamarosan elindíthatja tengerentúli járatait a Ryanair. A légitársaság igazgatóság elfogadta a terveket, hogy 14 európai és amerikai város között üzemeltessen menetrendszerű járatokat az ír diszkont légitársaság. A tervezett amerikai célállomások között szerepel New York, Boston, Chicago és Miami, ahová többek között Londonból, Dublinból és Berlinből repül majd.

Az amerikai járatok öt éven belül elindulhatnak attól függően, hogy hogyan tudja felépíteni a hosszú távú járatok működtetésére alkalmas flottáját a légitársaság. A Ryanair közölte, hogy már most folytat tárgyalásokat repülőgépgyártókkal, de részleteket nem árult el. A szóvivő szerint akár már 10 fonttól (4200 forint) elérhetőek lesznek a jegyek a két kontinens között.

A Portfolio elemzői véleménye szerint a hosszú távú járatok alapvetően nem illenek bele a diszkont légitársaságok üzleti modelljébe, de a folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy a jövőben nem lesznek tisztán fapados légitársaságok és tisztán hagyományos légitársaságok, hanem inkább a kettő hibridje lesz életképes. A hálózatos modellel működő légitársaságok közül többen indítottak vagy vásároltak fel diszkont légitársaságot, a fapadosok pedig az üzleti utasok felé nyitnak.

Címkék:
utazás, ryanair, repülés,