BKK: fontos változások a bérletvásárlásban

Pénzcentrum2014. október 14. 12:02

A közoktatásban és a felsőoktatásban tanulók számára október 31-éig lehetséges, hogy az előző tanévben érvényesített diákigazolványukat újraérvényesítsék, hiszen a budapesti közösségi közlekedés kedvezményes igénybevételéhez mindez október 31-ét követően már elengedhetetlen.

A diákigazolványok matricával történő érvényesítése - a tanköteles kor betöltését követően - azért szükséges, mert kedvezményes tanulóbérletet csak érvényes diákigazolvánnyal vagy ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással lehet használni, ezek nélkül a bérletszelvény utazásra nem jogosít. Az oktatási intézmény által kiállított ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolások a kiállítástól számított 60 napig érvényesek, szükség szerint tehát 60 naponta újat kell beszerezni. Más dokumentummal, például iskolalátogatási igazolással, hallgatóijogviszony-igazolással az utazási kedvezményeket nem lehet igénybe venni. Minden ilyen esetben pótdíjazásra lehet számítani, fontos tehát időben gondoskodni a diákigazolványok érvényesítéséről.

Azért is szükséges a diákigazolványok érvényesítése, mert annak elmulasztásával már nem használhatók tovább a hosszabb időre vásárolt (negyedéves, éves) bérletek sem.

A diákigazolvány érvényességi ideje alatt - azaz október 31. előtt - vásárolt tanulóbérlettel, melynek érvényessége még október 31. előtt kezdődött, legkésőbb az adott diákigazolvány érvényességi idejének utolsó napjától számított egy hónapig lehet utazni. Például ha 2014. október 31-én vásárolt valaki egy negyedéves tanulóbérletet, akkor az is csak a havi bérlet érvényességi idejéig, azaz legkésőbb 2014. december 1-jén 02:00 óráig használható utazásra a hozzá tartozó diákigazolvánnyal együtt. Mindez vonatkozik tehát a havi, a negyedéves, a szemeszterre szóló és az éves bérletekre is, amelyek az érvényesség megfelelő meghosszabbításával tovább használhatók - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Kedvezményes a bérlet

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az alap-, közép- és felsőfokú oktatásban részt vevők jelenleg többféle kedvezményes BKK-bérletet - havi, negyedéves, szemeszterre szóló (szeptember-január és február-június érvényességgel), éves és kétheti Budapest-bérletet - válthatnak. A diákbérletesek igen jelentős kedvezményben részesülnek: a 3450 Ft-os havi bérletük 63 százalékkal olcsóbb, mint a 9.500 Ft-os teljes árú havi bérlet.

Fontos változások a bérletvásárlásban

A BKK 2014 tavaszától új technológián alapuló, megújult külsejű jegyeket és bérleteket vezetett be, melyeket az új jegy- és bérletkiadó automatákból, az ügyfélközpontokban és a jegypénztárakban is meg lehet vásárolni.

A diákok és hallgatók számára azért is fontos a diákigazolványuk érvényesítése, mert az új típusú bérleteket egy, az utazáskor használt arcképes igazolvány azonosító számának megadásával lehet csak megvásárolni, mely a szelvényen nyomtatott formában szerepel majd.

Természetesen azok az ügyfeleink, akik nem diákigazolvánnyal utaznak, maguk döntik el - saját kényelmi szempontjaiknak megfelelően -, hogy melyik okmányuk azonosító számát adják meg. Ez lehet akár a BKK- vagy VOLÁNBUSZ-bérletigazolványé, akár más arcképes igazolványé is: személyazonosító igazolványé, kártya formátumú jogosítványé, útlevélé, illetve egyéb kedvezményre jogosító okmányé.

Címkék:
utazás, bkk, bkv,