Úgy tűnik, megérte visszaállítani az étkezőkocsikat

MTI2014. július 24. 17:45

A MÁV-Start Zrt. által másfél hónapja üzemeltetett nemzetközi étkezőkocsi-szolgáltatás bevétele és forgalma átlagosan 15-17 százalékkal emelkedett az indulás óta - közölte a vállalat az MTI érdeklődésére.

A MÁV-Start tájékoztatása szerint a bevételek nagy része a németországi járatokon realizálódik, a romániai útvonalakon pedig a korábbiakhoz képest a bevétel és a szolgáltatást igénybe vevők száma szintén megkétszereződött.

A nemzetközi forgalomban közlekedő étkezőkocsik kínálatával és a kiszolgálás minőségével kapcsolatban az eltelt másfél hónap alatt számos dicsérő, elismerő visszajelzés érkezett a vállalat ügyfélszolgálatára - számolt be a vasúti társaság.

A MÁV-Start július 1-jétől kísérleti jelleggel a Balaton északi és déli partján is olyan vonatokat indított, amelyeken van utasellátó szolgáltatás. A vállalat eddigi tapasztalatai alapján ezeken a járatokon egyelőre a kávé- és az üdítőital-fogyasztás jellemző.

Címkék:
utazás, máv-start, vasút,