MasterCard Balaton Sound: nagyobb területen várják a fesztiválozókat

Pénzcentrum2014. július 5. 12:01

Szerdán kezdődik Zamárdiban MasterCard Balaton Sound fesztivál. Európa egyik legnagyobb szabadtéri elektronikus zenei fesztiválját, amely vasárnapig tart, immár nyolcadik alkalommal rendezik meg, ezúttal hét színpadon.

A program hivatalosan csütörtökön indul, de - kizárólag a bérletesek számára - már szerdán kora estétől lesznek koncertek.

Már csak napijegyekkel, valamint a B.My.Lake-kel kombinált és VIP bérletekkel lehet bejutni a Balaton Soundra, miután a bérletek öt héttel a kapunyitás előtt elfogytak. Bővül a Sound területe: a korábbi fesztiválhelyszín mellé az eddig kempingezésre használt vízparti területekre is színpadok és partihelyszínek költöznek, de más irányban bővítik a kempingterületeket is.

Valamennyi fő programhelyszín mozdul, ezzel együtt bővül a nagyszínpad küzdőtere, költözik a Party Aréna, a Terasz és az idén első ízben a szabadtéri színpad is. A Balaton Sound idén a Nagyon Balaton programsorozat része. Ennek jegyében a korábbi évekből ismert Borfalu átalakul és idén először Nagyon Balaton Gasztroudvar néven a régió legjobb éttermei, sütödéi, borászatai is bemutatkoznak a fesztivál keretében. Csatlakozott a kezdeményezéshez a vezető tóparti borászatok által létrehozott szervezet, a Balatoni Kör is, amelynek több tagja megjelenik a Gasztroudvarban.

Címkék:
utazás, fesztivál, Balaton, balaton sound,