Ez gyors volt: elfogytak a bérletek a Balaton Soundra

Pénzcentrum2014. június 4. 13:32

Több mint egy hónappal a rendezvény kezdete előtt elfogytak a bérletek az idei MasterCard Balaton Sound fesztiválra - jelentették be a szervezők szerdán.

Már csak napijegyekkel valmint kombinált és VIP bérletekkel lehet bejutni az idei MasterCard Balaton Soundra, miután a bérletek elfogytak - jelentették be a szervezők 5 héttel a kapunyitás előtt.

Az idén is teltházasnak ígérkező fesztiválra tehát már csak olyan bérletet lehet kapni, ami vagy a VOLT fesztivállal, vagy a B.my.Lake-kel együtt érvényes, illetve még néhány ezer napijegy vár gazdára.

Kizárólag bérletesek számára egy "nulladik" nappal is készülnek a szervezők.

Az évek óta egyre több látogatót vonzó rendezvény szervezői idén arra az elhatározásra jutottak, hogy bővítik a Sound területét. Ennek jegyében a korábbi fesztiválhelyszín mellé az eddig kempingezésre használt vízparti területekre is színpadok és partihelyszínek költöznek, mindemellett más irányban bővítik a kempingterületeket is.

Címkék:
utazás, fesztivál, nyaralás, Balaton, balaton sound,