Mikor lesz idén a Torkos Csütörtök?

Pénzcentrum2014. január 24. 11:34

2014-ben kilencedik alkalommal is megrendezik a Torkos Csütörtök akciót, amelynek időpontja idén március 6. Ezen a napon a felhíváshoz csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50 százalékos kedvezményt biztosítanak vendégeiknek. A Pénzcentrum.hu mutatja a részleteket.

Idén is megrendezi a Magyar Turizmus Zrt. a Torkos Csütörtök akciót. 2014. március 6-án, azaz Torkos Csütörtök napján a felhíváshoz csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból, vagyis az éttermi számla végösszegéből egyaránt 50 százalékos kedvezményt biztosítanak vendégeiknek. A korábbi évek tapasztalata alapján érdemes a kiszemelt éttermekben előre interneten vagy telefonon asztalt foglalni. Érdekes, hogy tavaly január 31-re esett az akció időpontja.

A néphagyomány szerint Torkos Csütörtökön - annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazó szerdát követően ünnepeljük - ismét szabad volt húst fogyasztani a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.

Az eseményre elindult az éttermek regisztrációja - igaz, a hivatalos honlapon egyelőre nem tudunk közöttük böngészni (2013-ban is csak két héttel az esemény előtt jelent meg a lista). Tavaly az akcióhoz 850 vendéglátóhely csatlakozott. Átlagosan 173 vendéget fogadtak az éttermek, tízből nyolcan előzetesen bejelentkeztek. Múlt évben egyébként hazai csúcséttermekben is ebédelhettünk, vacsorázhattunk féláron, például a balatonszemesi Kistücsök Étterem, Borpince és Vinotékában, a budai Alabárdos Étteremben, vagy akár a pesti Nobuban.


Újdonságok

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Február közepétől online asztalfoglalásra is lesz lehetőség az esemény hivatalos honlapján, a feladott foglalásokat legkésőbb két napon belül visszaigazolják. A foglalás feladásáról és annak visszaigazolásáról is e-mailben küldenek tájékoztatást. Az asztalfoglalási szolgáltatás ingyenes. Ebben az időszakban folyamatosan frissítik, hogy mely éttermekben, milyen időpontokban van még szabad hely.

Címkék:
utazás, étterem, élelmiszer, torkos csütörtök,