Újra járnak a száműzött metrókocsik a fővárosban

Pénzcentrum2012. január 24. 08:37

Újra forgalomba állt egy tavaly májusban kivont, 40 évesnél öregebb kocsikból álló szerelvény a 2-es metró vonalán, erősítette meg az Index értesüléseit a Budapesti Közlekedési Központ.

A hírportál szerint várhatóan további matuzsálemkorú kocsik is visszaállnak, amíg meg nem jönnek szeptemberben a várva várt Alstom-kocsik, amelyekből a próbavonat már februárban látható lesz az alagútban.

Mint ismeretes korábban több (43!) metrókocsit is kivontak a forgalomból, mivel azok 40 év körüli életkoruk miatt már nem biztonságosak. Akkor az orosz gyártó cég a sajtó megkeresésére úgy fogalmazott, hogy a harminc év feletti kocsik közlekedtetése biztonsági kockázatot jelent.

A biztonsági kockázat úgy tűnik egyértelmű, hiszen hétről hétre áll le a metró műszaki hiba miatt. Legutóbb például január 10-én, illetve január 19-én szállították pótlóbuszok az utasokat, mivel mindkét esetben füstölni kezdett egy-egy szerelvény.

 

Címkék: