Ez a zsaruk legújabb trükkje a problémás autósok ellen

Pénzcentrum/MTI2011. szeptember 20. 17:07

Úgynevezett mobil totemoszlopot tesztelt Budapesten a rendőrség, amely öt nap alatt 27 ezer gépjárművet ellenőrzött az eszközzel, s ez idő alatt 158 forgalomból kivont járművet szűrt ki.

Sánta László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főigazgatóságának mérnöke elmondta, olyan rendszert akartak kifejleszteni, amely feleslegessé teheti a szúrópróbaszerű ellenőrzést a közutakon.

A bárhol elhelyezhető oszlopon térfigyelő és infrakamera, illetve rendszámfelismerő működik; az eszköz folyamatosan figyeli az adott útszakaszt, tárolja az adatokat. A rendőrségen az információkat kielemezve a rendőrök "könnyedén kiszűrhetik a problémás autósokat" - tette hozzá.

A rendszer első próbáját a kispesti Ady Endre úton tartották, ahol öt nap alatt 158 forgalomból kivont jármű haladt el az oszlop előtt, illetve az adatok ismeretében végzett rendőri ellenőrzések során három körözés alatt álló embert is sikerült elfogni - mondta a szakember.

A tervek szerint hamarosan több ilyen oszlopot is kihelyeznek a főváros különböző pontjaira - tette hozzá Sánta László.

Címkék: