A legdurvább casco kár! 130 milliót fizetett a biztosító

Pénzcentrum2010. március 26. 12:02

A luxusautókkal foglalkozó kereskedők a legtöbb esetben csak vonakodva adják ki tesztvezetésre a méregdrága sportautókat. El lehet képzelni, hogy mit érezhetett az a brit kolléga, aki odaadta egy próbaútra a kereskedés gyöngyszemét, egy Pagani Zonda S sportkocsit, de a tesztvezetés balesettel végződött.


Az alábbi képen egy olyan Pagani Zonda S látható, mint amilyet Aberdden mellett egy érdeklődő összetört a próbaút során. Szerencsére a tulajdonos rendelkezett casco biztosítással, így a javítási költségeket kifizette a biztosító.

A számla végösszege - amely tartalmazta a törött autó modenai gyárba történő szállítását is - elérte a 445 ezer fontot, ami átszámítva 130 millió forintnak felel meg. Aki úgy véli, hogy egyszerűbb lett volna gazdasági totálkárosnak nyilvánítani a törött járművet, annak leírjuk, hogy az autó kárkori értéke 750 ezer font, azaz 220 millió forint volt.

Az Aviva Biztosító brit szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy ez a valaha volt legmagasabb összegű kárkifizetés, amit egy személyautó javítására átutaltak."

A biztosítási kárigényt a tesztvezető nyújtotta be, akire nagy valószínűséggel átterhelte a már megfizetett biztosítási díjat a tulajdonos. Azt azonban nehéz pontosan megállapítani, hogy az újjá varázsolt Pagani Zonda S mennyit veszített a balesettel az értékéből egy hasonló korú, de sérülésmentes modellhez képest (a képek forrása: Motorauthority magazin).

Címkék: