Elképesztő fotók! - Íme a világ legkátyúsabb utcája

Pénzcentrum2010. március 17. 04:42

Rekord mennyiségű kátyú halmozódott fel idén télen egy kis angliai településen Huddersfieldben, az utakon keletkező lyukak azonban nem csak Angliában, hanem a világ minden táján, így hazánkban is problémát jelentenek.

120 méteren összesen 124 kátyú található azon a közép-angliai Huddersfield nevű településen található úton, amit a helyi lakosok az állapota miatt csak holdbéli útnak neveztek el. Ez az aszfaltcsík talán a legkátyúsabb utca az Egyesült Királyságban, de korántsem az egyetlen. A több települést is összefogó helyi önkormányzat ugyanis több százezer fontot rakott félre, hogy a tavasz folyamán befoltozza a környék 10 ezernél is több kátyúját - írja a Daily Mail.


Anglia mellett Magyarországon sem rózsás a helyzet. A fővárosi kezelésű utakon például március elejéig bezárólag több kátyút észleltek, mint tavaly egész évben. 2009-ben pedig összesen 22 ezer kátyút tömtek be Budapesten.


Amikor az időjárás engedi, a főváros útjain 16 brigád dolgozik a kátyúk kijavításán. Napközben a kátyúk tömködésén a külső kerületekben, az éjszakai órákban pedig a belváros forgalmasabb részein dolgoznak - mondta korábban az InfoRádiónak Horti Zsófia, a Fővárosi Közterület Fenntartó (FKF) szóvivője.

Hol lehet kárbejelntést tenni?
Az úthibákból eredő károkért a közút fenntartója felel, ezért annak kell címezni a fényképet tartalmazó, dátumot, helyszínt és sérülést leíró bejelentést. Az utak többsége önkormányzati kezelésű. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. elérhető a kozut.hu címen, vagy a 06 (40) 188-866 számon. A FKF. Zrt.-hez a 06 (80) 353-353 és a 06 (40) 353-353-as számon lehet bejelentést tenni.


Az úthibák számának megugrása miatt idén a fővárosban is jóval nagyobb összeget kell fordítani az utak foltozására. Az FKF ígéri, hogy minden kátyút kijavítanak, egyetlen egy sem marad az úton pénzhiány miatt. A fővárosi kátyúkat a 06-40-353-353-as kékszámon lehet bejelenteni.

A németeknél már árulják a lyukakat

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Németország egyes helyein a privát szektort is bevonják az utak kátyúmentesítésébe. Az egykor kelet-német türingiai Niederzimmern nevű településen például 50 euróval bárki finanszírozhatja egy kátyú betömését, amiről a nagylelkű adományozónak egy emlékplakett is jár.

Niederzimmern polgármestere korábban egy német rádiónak adott interjújában elmondta, az érdeklődés számottevő, és örül, hogy az emberek igyekeznek a közösség érdekében is jót tenni.

Címkék: