Változások az eredetiségvizsgálat körül

Pénzcentrum2010. február 5. 09:32

A Népszabadság értesülései szerint már elkészült a közlekedési minisztérium azon jogszabálytervezete, amely megszűntetné az integrált műszaki vizsgát, vagyis a jövőben csak az autók adásvételénél lenne kötelező az eredetiségvizsgálat.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) szándékai szerint a a jövőben tehát csak az autósok kérésére végeznék el a műszaki vizsga keretében a járművek eredetiségvizsgálatát, egyébként csak az adásvételnél lenne kötelező.

Ezzel azok a 2006 után vásárolt autóval közlekedők járnak jól, akik még nem végeztették el az eredetiségvizsgálatot, nekik ugyanis a mostani szabályok szerint következő műszaki vizsgán közel húszezer forintért kötelezően elvégeznék az eredetiségvizsgálatot.

A lap információi szerint a hatályos szabályozás megváltoztatásával az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) nem ért egyet.

Az ügynek vannak vesztesei is, többek között azok az eredetiségvizsgáló nagyvállalkozók, akiket a 2007-ben bevezetett integrált vizsgálattal kezdtek el kiszorítani a piacról. Az idén az állam már közvetlenül szerződött a vizsgáztatóhelyekkel, így a fővállalkozó társaságok lényegében kiszorultak az eredetiségvizsgálati piacról.

Címkék:
eredetiségvizsgálat,