2013-tól jöhet a dugódíj?

Pénzcentrum2009. október 7. 08:47

Budapesten 2013. január elsejétől lehet dugódíjat bevezetni. Az előzetes megvalósítási tanulmány év végéig készül el - írja a Népszabadság.

A főpolgármesteri kabinet tegnapi ülésén elmondták, hogy a behajtási rendszer bevezetésétől a torlódások csökkenését, levegőminőség javulását, valamint a tömeg-, illetve kerékpáros közlekedés javulását várják.

Az M0-ás körgyűrűn, a Hungária körúton és a Nagykörúton belül is kialakítható a behajtási zóna. Feltétele ennek a 4-es metró elkészülte, az 1-es és 3-as villamos vonalainak meghosszabbítása, és P+R parkolók kiépítése.

Becslések szerint a behajtási zónák kialakítása 39 milliárd forintba kerülne, amely a befolyó díjakból néhány év alatt megtérülne. A behajtási díj ugyanis a bkv-jegy árával állna összhangban, de az autó környezetvédelmi besorolása és a napszak is befolyásolná.

Címkék: