Vége a kamionos előzgetéseknek!

Pénzcentrum2009. március 20. 08:45

A közlekedési tárca összesen mintegy 118 kilométer autópályán tiltja meg várhatóan április elejétől a kamionosoknak az előzést, ami tehát egy sávba szorítja a teherautókat. A gyorsforgalmi utakra vonatkozó szabályozás azonban még várat magára.

A tiltótáblákat két héten belül felszerelik az utakon, utána a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik hat autópályaszakaszon nem előzhetnek majd: az M1-es 67 kilométeres, az M3-as 33 kilométeres, illetve az M7-es mintegy 18 kilométeres szakaszán.

A szabályozás persze nem jelent újdonságot, hiszen 2008 márciusa óta folyik a "tesztüzem" az M1-en a Tatabánya-Óváros és az M0-s között három szakaszon. A tapasztalatok kedvező mivolta miatt - egyenletesebb forgalom, kisebb kocsisorok, haladósávban alig 3 százalékkal emelkedett - most kiterjesztik ezt további szakaszokra.

Meglepő módon a fuvarozók országos szakszervezete egyelőre nem tiltakozik a rendelet ellen.

Címkék: