Váratlan FORDulat! Rövidesen érkezik az elektromos Focus!

Pénzcentrum2009. január 15. 10:00

A Detroiti Autó Kiállításon a bemutatott autócsodákon túl számos érdekes bejelentéssel is szolgálnak a gyártók. A Ford megcélozta a zéró károsanyag-kibocsátási mutatóval rendelkező elektromos járművek piacát, az első elektromos Ford Focus-t 2011-re ígérik.

A gyártó ígérete szerint a megjelenésétől fogva a márka legnépszerűbb modelljének számító Focus jelentős fejlesztéseken megy keresztül a következő években, hogy a vállalást teljesíteni tudják. A szén-dioxid kibocsátási kvóták a gyártók legnagyobb tiltakozásai ellenére is folyamatosan csökkennek, a megoldást az elektromos autók fejlesztése jelentheti.

A gyáróriás elnöke a kiállításon megjelent újságíróknak elmondta, hogy az elektromos Focus csak az első eleme lesz a Ford átfogó, környezetbarát modellek gyártását megcélzó programjának. A tervek szerint 2010-ben érkezhet az eső elektromos meghajtású furgon, 2012-ben pedig piacra dobnak egy új generációs hibrid személygépkocsit.

A gyártó felismerte, hogy a nemzetközi szankciókon túl a vásárlói szokások is megváltoztak. Az emberek egyre nagyobb számban keresik a környezetbarát, mégis magas technikai felszereltséggel rendelkező modelleket. A jövő autóinak megalkotásakor ezeket a szempontokat mindenképpen figyelembe kell venni.

A vállalat nem csak tanulmányautókkal szeretné elkápráztatni a világot, hanem a következő évtized első felére a piacvezető pozíciót tűzték ki célul az elektromos meghajtású autók piacán.

Címkék: