Gigantikus meteor száguld a bolygónk irányába: csak a napokban fedezték fel a tudósok, irtó közel lesz a Földhöz

Pénzcentrum2026. május 18. 19:15

Hétfőn egy nagyjából egy-két iskolabusz méretű aszteroida halad el biztonságos távolságban a Föld mellett. A 2026JH2 névre keresztelt égitest a Föld és a Hold közötti távolság mintegy negyedére közelíti meg bolygónkat. A szakemberek szerint azonban az égitest semmilyen veszélyt nem jelent ránk nézve - írta meg a CNN.

Az aszteroidát május 10-én fedezték fel arizonai csillagászok. A Nap körül keringő, a Föld pályáját is keresztező, úgynevezett Apolló-típusú objektum a legközelebbi ponton mintegy 91 500 kilométerre lesz tőlünk. Ez a távolság körülbelül két és félszerese a geostacionárius pályán keringő telekommunikációs és meteorológiai műholdak magasságának.

Bár az égitest közeledését folyamatosan figyelik, a pontos mérete egyelőre ismeretlen. Ennek oka, hogy az optikai távcsövek csak az objektum látszólagos fényességét érzékelik. Azt viszont nehéz megállapítani, hogy a felszíne mennyi fényt nyel el és ver vissza, vagyis mekkora az albedója. A becslések szerint az átmérője 15 és 30 méter között lehet.

Az alsó határ a 2013-as cseljabinszki, míg a felső az 1908-as tunguszkai meteor méretéhez közelít. A 2026JH2 esetében azonban nem kell robbanástól tartani, mivel az égitest egyáltalán nem lép be a Föld légkörébe.

A szakértők hangsúlyozzák, hogy a mostanihoz hasonló elhaladások teljesen megszokottak. Autó méretű objektumok hetente, iskolabusz méretűek pedig évente többször is elsuhannak bolygónk térségében. A Mars és a Jupiter közötti fő kisbolygóövből származó égitesteket a csillagászok szerint jórészt csak azért vesszük észre újabban, mert a megfigyelőrendszereink mostanra váltak elég érzékennyé a felfedezésükhöz.

Szabad szemmel az aszteroida nem lesz látható. Megfigyeléséhez fényszennyezéstől mentes, sötét helyen felállított kisebb csillagászati távcsövekre van szükség, de az elhaladást a Virtual Telescope Project online is közvetíti.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A mindössze néhány nappal ezelőtti felfedezés egyáltalán nem meglepő. A hasonló méretű, földközeli kisbolygóknak ugyanis eddig csak mintegy egy százalékát térképezték fel. Bár a földi radarrendszerek jelenlegi kapacitáshiánya – például az arecibói rádiótávcső 2020-as összeomlása – némileg megnehezíti a csillagászok munkáját, az űrügynökségek egyre több forrást biztosítanak a potenciálisan veszélyes objektumok korai felismerésére.

A jelenlegi adatok alapján megnyugtató, hogy a következő évszázadban egyetlen ismert aszteroida sem jelent valós becsapódási fenyegetést a Földre.

Címkék:
tech, veszély, tudomány, természettudomány, égi jelenségek, űr, űrkutatás, égi jelenség, felfedezés, csillagászat, bolygó,