Már csak ilyen telefonokra telik a legtöbb magyarnak: ott spórolnak, ahol tudnak

Pénzcentrum2023. szeptember 19. 12:45

A legújabb szériás okostelefonok helyett egyre nagyobb az érdeklődés a használt, de jó állapotban lévő, értékálló mobilok iránt. Az utóbbi években a tapasztalatok szerint a vásárlók tudatosabbak a mobilvásárlás terén: ritkábban cserélik le készülékeiket, az emelkedő árak miatt pedig kevésbé keresik az adott évben frissen kiadott, legújabb modelleket. Elsősorban az iPhone-okat keresik.

Augusztustól használt, de jó állapotú okostelefonok értékesítésébe kezdett webshopján az Euronics. A kezdeményezés hátterében az áll, hogy az utóbbi években a tapasztalatok szerint a vásárlók tudatosabbak a mobilvásárlás terén: ritkábban cserélik le készülékeiket, az emelkedő árak miatt pedig kevésbé keresik az adott évben frissen kiadott, legújabb modelleket. Ezekben a vásárlói döntésekben az egyre fontosabbá váló fenntarthatóság is vezérli őket. A használt okostelefonok tehát azoknak jelenthetnek jó alternatívát, akik kedvező áron, ugyanakkor garantáltan megbízható forrásból szeretnének megfelelően bevizsgált, időtálló és jó állapotban lévő készüléket vásárolni.

A használt mobiltelefonok készlete a vállalatnál jelenleg a korábbi években kiadott iPhone készülékekből áll.

A korábbi szériás iPhone-ok iránt is állandó az érdeklődés, egyrészt érték- és időtállóságuk miatt, másrészt azért, mert a gyártó hosszú évekig biztosítja rájuk a szükséges frissítéseket. Éppen ezért első körben ezekkel lépünk be a használt eszközök piacára

 – mondta Metykó Tibor, az Euronics marketing igazgatója. Az azonos szériájú új okostelefonokhoz képest a használt modelleket akár 30-40%-kal alacsonyabb áron rendelhetik meg a vásárlók a vállalat webshopjáról.

Környezettudatos választás

Nem titkolt célunk, hogy a vásárlókat tudatosabbá tegyük a készülékhasználat terén, és nyitottabbá a használt eszközök irányában, hiszen ezek újbóli alkalmazásával kevesebb jó állapotú termék végzi majd elektronikai hulladékként

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

– tette hozzá a vezető, aki szerint a fiatalabb vásárlóknál egyre kisebb a jelentősége annak, hogy a legújabb telefont tudhassák a zsebükben, sokkal inkább előtérbe kerülnek a környezettudatosság szempontjai. „Ha pozitív lesz a fogadtatás, más márkákra, illetve később más termékkategóriákra is tervezzük kibővíteni ezt a kezdeményezést, és már a készülékbeszámításhoz szükséges háttér megteremtésén is dolgozunk.”

Ellenőrzött termékek

A telefonok állapotát az áruházlánc erre szakosodott beszállító partnere ellenőrzi, szükség esetén javítja, tisztítja a készülékeket, és a külső és belső jellemzői alapján több kategóriába sorolja azokat. A legmagasabb kategóriájú, azaz esztétikailag és hardveres szempontból is a legjobb állapotban lévő mobilokat veszi át, és kínálja eladásra a webshopon.

A kereskedő a használt mobiltelefonokra is vállal szavatosságot, ami azokra a hibákra terjed ki, amelyek feltehetően már az áru átadásakor fennálltak, és a vásárlás időpontjától számítva egy éven belül jelentkeznek.

Címkék:
vásárlás, tech, mobil, euronics, vásárlók, használt, okostelefonok,