Adathalászok vadásznak a magyarokra: így verik át a legtöbb gyanútlan internetezőt

Pénzcentrum2022. január 7. 09:29

Több mint 15 ezer alkalommal követtek el visszaélést Magyarországon kibocsátott bankkártyával 2021 harmadik negyedévében, ami 24,3 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest – írja a Világgazdaság.

A lap, a Magyar Nemzeti Bank által publikált adatokat feldolgozó cikke szerint az így okozott kár megközelíti az 503 millió forintot, ami a másfélszerese a 2020 harmadik negyedévében regisztráltnak. A sikeres visszaélések aránya viszont továbbra is elhanyagolható a teljes forgalomhoz képest – írták a jegybankra hivatkozva.

Figyelemre méltó azonban, hogy a netes tranzakcióhoz kapcsolódó csalások száma 30,6, az értéke 18,6 százalékkal visszaesett éves összevetésben, ami az MNB magyarázat szerintjelentős részben az erős ügyfél-hitelesítés kötelezővé tételének lehet köszönhető. A cikk rámutatnak, hogy ezzel szemben az adathalászattal és az azonosítók lopásával elkövetett visszaélések száma 78,8 százalékkal 867-re nőtt éves összevetésben, miközben az okozott kár több mint tízszeresére, 120 millió forint fölé ugrott.

Címkék:
csalás, visszaélés, kár, millió, milliárd, adathalászat, csalások,