Különleges égi kísérőt kap a Hold: ez szabad szemmel is látható lesz

MTI2024. szeptember 11. 18:44

Jövő héten kedd este együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz a délkeleti horizonton, majd szorosan összefonódva emelkednek egyre magasabbra, hajnalban pedig az év egyetlen részleges holdfogyatkozása is megfigyelhető lesz.

A látványos bolygóegyüttállást szeptember 17-én 20:00 órától a délkeleti égboltra tekintve lehet megfigyelni, ekkor a Szaturnusz a hatalmasnak látszó teliholdtól 5 fokra, jobbra felfelé, narancsos, csillagszerű fénypontként látszódik majd - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán.

A Szaturnusz a Hold közelsége ellenére szabad szemmel is jól látható lesz, bár a megpillantásához nyílt, kitakarásmentes horizont szükséges, de az együttállás később is megfigyelhető, amikorra már mindkét égitest magasabbra emelkedik.

A közlemény szerint pár órával később, hajnalban az év egyetlen részleges holdfogyatkozása is bekövetkezik.

Hajnali 3:45 után már szabad szemmel is észre lehet venni, hogy a Hold jobb felső része kezd elsötétedni, mintha egy lepel borulna rá: ez a félárnyék, latin nevén penumbra. A sötétedés egyre fokozódik. A legnagyobb kitakarást 4:44 perckor éri el a holdárnyék, ekkor a holdátmérő 9 százalékát takarja ki a Föld. A Holdról végül 5:16-kor vonul le az árnyék.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tájékoztató szerint a Svábhegyi Csillagvizsgálóban szeptember 14-én 17 órától egész estés programot szerveznek, amelyen a Szaturnuszról hallhatnak érdekességeket a látogatók. A programok során megtudhatják egyebek mellett, hogyan fedezte fel a Cassini űrszonda a Szaturnusz egyedülálló gyűrűrendszerét, megszagolhatják, milyen felhőzetben kell majd dolgoznia a bolygó Titan holdjára leszálló Szitakötő drónnak és elkészíthetik az Enceladus hold fagyosan füstölgő kriogejzíreit is. Sötétedés után távcsöves bemutatón vehetnek részt a látogatók.

A programról, valamint a szeptemberi csillagászati jelenségekről részletes beszámoló olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló weboldalán.

Címkék:
szabadidő, szórakozás, svábhegyi csillagvizsgáló, hold, csillag,