Kiss Mari kapta a Psota Irén-díjat

MTI2024. március 19. 20:14

Átadták a Psota Irén-díjat: az elismerést Kiss Mari színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító és örökös tagja vehette át kedden a budapesti Rózsavölgyi Szalonban megrendezett ünnepségen. Psota Irén (1929-2016) emlékére Almási Éva, a nemzet színésze hozott létre alapítványt, amely minden évben díjat adományoz annak a színésznőnek, akinek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nevét viselő díjra minden magyarországi színház állíthat jelöltet - olvasható a szervezők közleményében. A Psota Irén-díj egy ezüstplakett, amelyen a Madách Színház legendás művésznőjének aláírása és kedvenc bohóca látható. A plakettet Rosta Péter grafikus tervezte és Tóth László ötvösművész készítette. Az idén hetedik alkalommal átadott díjjal pénzjutalom is jár.

A közlemény szerint a díjátadó ünnepségen összegyűltek Psota Irén pályatársai és tisztelői, felidézték Psota Irén színes egyéniségét. Az eseményen a kuratórium nevében Hegedűs D. Géza színművész, rendező mondott köszöntőt, az elismerést Básti Juli színművész adta át. A díjazottat Balázsovits Edit színművész méltatta.

Mint felidézték, Almási Éva akkor határozott úgy, hogy létrehozza az alapítványt és a díjat, amikor 2016-ban a nemzet színészéve választották Psota Irén helyére. A Psota-díjat először 2017-ben Hegyi Barbarának, majd 2018-ban Hernádi Juditnak, 2019-ben Für Anikónak, 2021-ben Takács Katalinnak, 2022-ben Molnár Piroskának, tavaly pedig Szirtes Áginak ítélték oda. A díjat 2020-ban a járványhelyzet bizonytalansága miatt nem osztották ki.

A Psota-díjat odaítélő kuratórium tagjait az alapító, Almási Éva kérte fel, köztük van Básti Juli színművész, Hazai Kinga ügyvéd, az alapítvány elnöke, Ágoston Attila üzletember, Hegedűs D. Géza színművész és Langer János ügyvéd.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
magyarország, díj, díjak, kultúra, szórakozás, színésznő, színház, nemzet színésze,