Leesik az állad: még a pozsonyi karácsonyi vásárban is olcsóbb a lángos, mint a budapestiben

Pénzcentrum2023. december 14. 08:36

Ingyenes parkolás, 7 eurós sültkolbász, 3 eurós forraltbor. Ezt kínálja röviden a pozsonyi adventi vásár, ahol karácsony után is nyitva lesz a standok fele.

A szlovák fővárosban a koronavírus-járvány miatt az adventi vásározásban két év is kimaradt, azonban tavaly óta újra dübörögnek a karácsonyi vásárok. A Telex most a Pozsonyi vásárt mérte fel.

A lap újságírója a Duna innenső oldalán, az Aupark Tower pakrolóházban állt meg, ahol ingyenes volt a parkolás 3 órán keresztül, ezután pedig 3 eurót kellett fizetni óránként. Innen pedig 10-15 perc séta a karácsonyi vásár mindössze. Enni-inni, ahogyan a legtöbb vásárban itt is méterenként lehet, a cigánypecsenyétől a kolbászon át a loksáig mindent, de választhatunk puncsot, forralt bort, teát vagy szénsavas üdítőt is.

Azonban koránt sem mindegy, hogy mennyiért: a szénsavas üdítők és az ásványvíz 2 euró (380 forintos árfolyammal számolva 760 forint), míg Bécsben ez 3,5 (1330 forint). Két deci fehér forraltbor 3 euró (1140 forint), míg a puncs szintén 3,5 euró. A tea 2,50 (950 forint).

A szlovák karácsonyi káposztalevesért 5,9 eurót (2240 forint), a forró csokoládé pedig 5 euró (1900 forint). Azt viszont sokkoló látni, hogy a magyar lángos 7 euróba (2660 forintba) kerül, Bécshez hasonlóan, míg Budapesten a sajtos-tejfölös lángos 3900 forintba, míg a kolbászos-hagymás változat 6500 forintba kerül.

Címkék:
karacsony, ingyenes, parkolás, euró, forint, karácsonyi vásár, szlovák, vásár, lángos, szórakozás,