Baleset a Nemzeti Színházban: végre kiderült, ezért kerülhettek kórházba a színészek

Pénzcentrum2023. november 12. 09:32

Péntek este, az előadás közepén sérült le a Nemzeti Színház két színésze, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó.

Ahogyan arról tegnap már a Pénzcentrum is beszámolt, a Rómeó és Júlia című előadás második felvonása alatt Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is balesetett szenvedett. Az előadás ezután félbeszakadt, a két színészt mentő vitte el.

Azt, hogy mi történt pontosan a színház azóta sem árulta el, közleményük szerint a sérült színészek a körülményekhez képest jól vannak. Az RTL Híradó azonban most kiderítette, hogy a baleset feltehetően a díszletek mögött történhetett, ugyanis a színház Facebook-oldalán a komment szekcióban több néző is jelezte, hogy nem látták a nézőtérről a balesetet.

Címkék:
baleset, szórakozás, sérült, színház, előadás, balesetek,