Gáláns összeggel fejelte meg Manuel azt a 20 ezer forintot, amit ellopott a Noé Állatotthontól

Gáláns összeggel fejelte meg Manuel azt a 20 ezer forintot, amit ellopott a Noé Állatotthontól

Telex2023. október 20. 09:15

A fiatal zenész és zsűritag, Manuel kifizette a Noé Állatotthon Alapítványnak azt a 20 ezer forintot, amit még hat éve lopott el az adományperselyükből, és még egy „gáláns összeget” is adományozott az alapítványnak - válaszolta a Telexnek az alapítvány szóvivője. 

Pár napja robbant a hír, hogy  Manuel 2017. október 9-én két társával ellopta a Noé Állatotthon Alapítvány adományperselyét. A cselekmény felvételre került, mivel a terület be volt kamerázva.  A három fiút hamar elkapták, majd fejenként 20 ezer forint megfizetésére és 50 óra közmunkára büntették.

Azonban most pont került a dolog végére, ugyanis Schneider Kinga az alapítvány szóvivője egy posztban tudatta az emberekkel, hogy felvette Manuel velük a kapcsolatot és rendezte a tartozását, sőt emellett még plusz támogatásban is részesítette az állatotthont. Telefonon beszélt Manual Schneider Kingával, aki nagyon pozitívan számolt be a fiúról, elmondása szerint egy értelmes, felnőtt módon viselkedő embert ismert meg az énekesben, aki a jövőben is szeretné támogatni az állatotthont. Így nyilatkozott a szóvivő a Facebook oldalán:

A beszélgetés végére azt gondolom, hogy ő megértette az elmúlt 6 év kérdőjeleit. Én pedig szeretném hinni, hogy megismertem valakit, akinek elhihetem és elfogadhatom a bocsánatkérését, mert valóban komolyan gondolja

- írja Schneider Kinga. 

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
pénz, lopás, facebook, alapítvány, fiatal, állat, zenész, kifizetés,