Meglepőt mondott az RTL újdonsült Cápája: aki Rolexet vesz, az jótékony ember

Pénzcentrum2023. október 11. 19:00

A Pénzcentrum testvérlapja, a Portfolio heti podcastjének vendége volt Orbók Ilona, az RTL-en futó Cápák között című showműsor egyik befektetője. A szakembert egyebek mellett kérdezték a hazai üzleti környezetről, az induló vállalatok kihívásairól, valamint arról is, hogy miért foglal el kiemelt helyet a tanulmányaiban és az érdeklődésében is a luxustermékek piaca.

Míg az üzleti életben egy vezető pótolható, addig egy család életében az anya nem - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában néhány héttel ezelőtt Orbók Ilona, aki szerint ma Magyarországon segítség, támogatás nélkül nagyon nehéz egy nőnek összeegyeztetni a karriert a gyermekvállalással. A BDO Magyarország tulajdonos-ügyvezetője lapunknak kifejtette, hogy miért is lát óriási potenciált a luxusiparban, és az RTL új Cápája azt is elárulta, milyen elvárásai vannak azokkal szemben, akikhez betársul befektetőként. Az interjúban arról is beszélgettünk, hogy a BDO-nál milyen kilátásokat jósolnak a magyar gazdaságnak, és a szakember elmondta véleményét a KATA kivezetéséről, illetve a különadókról is.

Most pedig Orbók Ilona a Pénzcentrum testvérlapja, a Portfolio heti podcastjének vendége volt. A szakembert egyebek mellett kérdezték a hazai üzletii környezetről, az induló vállalatok kihívásairól, valamint arról is, hogy miért foglal el kiemelt helyet a tanulmányaiban és az érdeklődésében is a luxustermékek piaca. Az adás már meghallgatható a nagyobb podcast platformokon, például a Spotify-on, az Apple Podcasten vagy a Google Podcasten, valamint itt, a cikkbe ágyazott lejátszóban is:

Az adás és a cikk az RTL és a Pénzcentrum közötti tartalmi együttműködés keretében jelent meg. Címlapkép forrása: RTL Magyarország

Címkék:
luxus, rtl klub, karóra, rtl, cápák között, cápák, rtl magyarország,