Filléres jegyárakat hirdettek: tömegek rohanhatják meg a magyar mozikat ezen a héten

MTI2023. szeptember 13. 10:17

A Maléna című, Koltai Lajos által fényképezett film vetítésével megnyílt a VI. Budapesti Klasszikus Film Maraton kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban kedden este. A vasárnapig tartó, felújított filmklasszikusokat felvonultató nemzetközi fesztiválon a Nemzeti Filmintézet (NFI) szervezésében hat nap alatt több mint száz vetítést tartanak öt helyszínen.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI elnöke a megnyitón egy idézettel kezdte szavait, azt mondta: "egy film a jó és világos történet mellett egy csepp varázslatot is rejtsen magában!" - vallotta Emeric Pressburger (Pressburger Imre). Az idei filmmaraton a miskolci születésű alkotót is ünnepli filmjeivel, emellett unokái, Andrew Macdonald producer és Kevin Macdonald rendező is a fesztivál vendégei, akik személyesen mutatják be filmjeiket - tette hozzá.

Káel Csaba elmondta: a fesztiválon megünneplik a 130 éve született Korda Sándor rendező-producert, és a 150 éve született Adolph Zukor producert, a Paramount Pictures filmvállalat alapítóját is. Kiemelte: a megnyitónak helyet adó Uránia a 123 éves magyar film születési helye, ezen a helyszínen forgatták A táncz című alkotást. Azóta zajlik a magyar film állandó élete, nagyon magas színvonalon - mondta, kiemelve azt is, hogy mára London után Budapest a második számú európai filmgyártó bázis.

A fesztivál hat napja alatt 110 vetítés lesz, összesen 160 filmet láthat a közönség, köztük 48 restaurált magyar filmet

- emelte ki Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum igazgatója, aki felidézte: a rendezvény 2017-ben 3 napos fesztiválként indult, 5 ezer nézőt vonzott, a következő évben egy hétig tartott mintegy száz filmmel, tavaly pedig már 20 ezer nézőt vonzott.

Az idei fesztivált Giuseppe Tornatore Maléna című 2000-ben készült alkotása nyitotta meg, amely a Monica Bellucci által alakított asszony küzdelmeit jeleníti meg a második világháború idején. A film zenéjét Ennio Morricone szerezte. Koltai Lajos operatőr a fesztiválon 35 milliméteres kópiáról vetített film bemutatója előtt felidézte a munka előkészületeit és a forgatás élményét. "Született valami, ami a csodával egyenlő" - mondta a Szicíliában és Marokkóban forgatott filmről.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az idén új helyszínként csatlakozott az eseményhez a Budapest Music Center, ahol a némafilmek vetítését olyan dzsesszzenészek előadása kíséri, mint Harcsa Veronika, Lukács Miklós, Dés László vagy Gőz László. A fesztivál kiemelt témája a Korda-univerzum. A filmválogatás Korda Sándor pályája mellett bemutatja azokat a munkatársakat is, akik közreműködtek a második világháború utáni brit filmipar megteremtésében, többek közt a két másik Korda testvért, Zoltánt és Vincét és a legendás forgatókönyvírót, Bíró Lajost.

Láthatók lesznek Tóth Endre magyar és amerikai filmjei, és  Magyarországon először mutatják be Kinuyo Tanaka alkotásait, a Cannes-ban debütált Godard-ról készült dokumentumfilmet és a nemzetközi archívumok frissen restaurált filmjeit. A programban szerepelnek Latabár Kálmán klasszikusai, Keleti Márton és Gazdag Gyula művei. Olyan különlegességek is láthatók nagy kivetítőn, mint az 1916-ból fennmaradt első mozgókép Budapestről, a legelső Oscar-díjas film, a Szárnyak, valamint neves magyar női rendezők első alkotásai és számos sport témájú dokumentumfilm.

A rendezvényt szakmai programok, kerekasztal-beszélgetések kísérik, valamint több restaurálási premier és filmtörténettel foglalkozó alkotás bemutatója is várható. A fesztiválon találkozhatnak az érdeklődők mások mellett Sándor Pállal, Gazdag Gyulával, Gárdos Péterrel, Thierno Souleymane Dialloval és Pierre Földessel is, akik a filmtörténet kutatóiként avatják be a közönséget a forgatások kulisszatitkaiba. Mint elhangzott, a fesztivál szakmai partnere Martin Scorsese filmmegőrzést és filmrestaurálást támogató alapítványa, a The Film Foundation, a British Film Institute (BFI), a Cinématheque française és a Paramount Archívum.

Címkék:
fesztivál, mozi, jegyárak, jegy, film, magyar, szórakozás, jegyár, mozijegy,