Ma már semmi se szent? Egyre többen próbálnak meg spórolni a szeretteik temetésén

Pénzcentrum2023. július 21. 13:30

A Központi Statisztikai Hivatal év elején közzétett adatai szerint az elmúlt öt évben mintegy 60 százalékkal emelkedtek a temetési költségek. Nem csoda, hogy egyre többen választják az olcsóbb, urnás temetést: öt családból négy a hamvasztás mellett dönt. A búcsúztatás szertartás része is sokaknak okoz fejtörést, nem tudják, hová forduljon a család, ha nem vallásosak vagy épp más felekezethez tartoznak a családtagok.

Egy haláleset a családban mindenkit megvisel, főleg, ha nem számítottunk előre szerettünk távozására. A családtagokra azonban a gyászfolyamat megkezdése előtt szomorú feladat vár: a temetés szervezése. Az árak emelkedése a legtöbb családnak komoly gondot okoz, ezért az olcsóbb, urnás temetést egyre többen választják.

 A Központi Statisztikai Hivatal év eleji adatai szerint az utóbbi öt évben mind a koporsós, mind az urnás temetés mintegy 60 százalékkal drágult: egy koporsós temetés átlagára 350 ezer forint, ami 134 ezer forinttal drágább, mint öt évvel ezelőtt, de ugyanez a helyzet az urnás temetések esetében is: egy átlagos urnás búcsúztatás közel 250 ezer forintba kerül, ami szintén majdnem 60 százalékkal drágább, mint öt éve, de még mindig százezer forinttal olcsóbb, mint a koporsós. Nem csoda, hogy az utóbbi években egyre többen választják a hamvasztást és inkább a búcsúztatás módját igyekeznek meghitté, vagy szerettükhöz legjobban illővé tenni. A nagyobb városokban ötből négy esetben immár urnás temetés történik, és egyre népszerűbb az úgynevezett szórás vagy a hajós temetés is.

Kihez fordulhatunk?

A gyászoló családtagok számára a másik fejtörést a szertartás levezetése okozza: sokan nincsenek ugyanis tisztában azzal, milyen lehetőségeik vannak, ha éppen nem tartozik egyik felekezethez sem a család vagy az elhunyt. Az is problémát okozhat, ha a családtagok különböző felekezethez tartoznak, hiszen ilyenkor is nehéz eldönteni, melyik egyház lelkésze vagy papja vezesse a szertartást. Nekik nyújthat segítséget az ökumenikus szertartás, amelyben a temetés az élet, az együtt töltött idő, az emlékezés ünnepe. A hit mindenkiben ott van, a temetőlelkész csak segít előhívni azt. Egy ökumenikus szertartás esetén ráadásul az sem számít, hogy mely felekezethez tartozott az elhunyt, vagy vallásgyakorló volt-e. A lelkész búcsújában személyes történeteket is megemlít, így a gyász sokkal mélyebb, könnyebben megélhető.

A hagyományos koporsós temetés az, amire az egyházaknak általában felépített rendszere van, azonban ezek az egyházi búcsú-szertartások nem mindig megfelelőek azoknak, akik nem rendszeres vallásgyakorlók. A legtöbb család ráadásul kevert felekezetű. Ezeknek az embereknek ugyanúgy szükségük van a fogódzókra és egy olyan hiteles személyre, aki átsegíti őket a gyászon. Az ökumenikus lelkész ilyenkor személyesen az elhunytról emlékezik meg, családias, bizalmi légkört kialakítva. Fontos megérteni, hogy az elhunyt, bár eltávozott, mégis jelen van, emléke által továbbra is köztünk marad a mindennapokban. Minden fájdalmunk ellenére az elhunyttól kapott szeretetet és a közös időt ünnepeljük: egyszóval az életet

– árulta el Tóth Mihály vezető lelkész.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hozzátette, a történelmi egyházak szigorú liturgia mentén szabályozott temetésével szemben az Ökumenikus Egyház missziója, hogy mindenhová elvigye a hit ajándékát és az örök élet üzenetét. Ezért ők minden olyan helyen, ahol méltósággal lehet temetési szertartást végezni, szolgálnak. Legyen szó akár temetőről, erdei temetésről, hajós temetésről vagy magánháznál búcsúzásról.

 

Címkék:
temetés, hivatal, szórakozás, költségek, elhunyt, urna, elhunytak, lelkész,