Újabb fordulat Gálvölgyi János kálváriájában: azonnali döntést hozott a rendőrség

Pénzcentrum2023. július 11. 11:59

Felülbírálta az ügyészség a korábbi döntését a nyomozás lezárásáról Gálvölgyi János ügyében. Elrendelték az eljárás folytatását.

Gálvölgyi János még május 10-én, otthonában lett rosszul. Családja azonnal hívta a mentőket, az azonban a mentésirányító hibájából nem ért ki időben, így a színészt lányai vitték be a kórházba. Az ügyben a mentőszolgálat is indított vizsgálatot, ami ki is mutatta, hogy a mentésirányító nem megfelelően mérlegelte a helyzet súlyosságát.

Ezt követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság is eljárást indított foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. Azonban a nyomozást rövid időn belül felfüggesztették. Most viszont a 24.hu-nak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy V. és XIII. Kerületi Ügyészség – törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva – hivatalból felülvizsgálta a megszüntető határozatot.

Ennek értelmében az ügyészség megállapította, hogy az ügyben további nyomozási cselekmény elvégzése indokolt, ezért a határozatot hivatalból hatályon kívül helyezték és elrendelték a nyomozás folytatását.

Címkék:
színész, nyomozás, mentő, szórakozás, ügyészség, gálvölgyi jános,