Kevesen tudják: 150 ezres bírságot kockáztat, aki ezekben a magyar tavakban, vízpartokon fürdik

Pénzcentrum2023. június 27. 15:02

Kevesen tudják, de komoly pénzbüntetés járhat annak, aki tiltott helyen fürdőzik Magyarország vizeinél. Sőt, vélhetően sokan tisztában sincsenek azzal, pontosan milyen jelzésekkel jelölik, ha valahol tilos fürdeni.

Szörnyű tragédia történt a hétvégén a Lupa-tónál: mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, egy külföldi férfi nem az arra kijelőlt, homokos strandon, hanem attól távolabb indult fürdeni, majd eltűnt a tóban. A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat hosszas keresés után megtalálta a tóban eltűnt fürdőzőt, de az életét már nem tudták megmenteni.

A Lupa Strand Kft. közleménye szerint a baráti társaság elmondása szerint a társuk nem volt jó úszó, számukra is megdöbbentő, hogy a homokkal feltöltött, sekélyebb parti szakaszról miért merészkedhetett mélyebbre. Hozzátették, más fürdőhelyekkel összevetve elenyésző volt az elmúlt években a balesetek száma.

Ez persze nem írja felül azt az alapvetést, hogy minden élet számít, de ahhoz, hogy hasonló tragédiák ne fordulhassanak elő, a mentőszolgálat jelenléte mellett a vendégek óvatossága is elengedhetetlen

- tették hozzá.

Nem csak életveszélyes, komoly büntetés is járhat érte

Az óriási veszély mellett már csak azért sem tanácsos Magyarországon nem kijelölt helyen fürdőzni, mert ha elkapnak valakit a hatóságok, az komoly bírságot kaphat. Itthon általános szabály, hogy tilos fürdeni

  • hajóútban,
  • hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják,
  • nagyhajók,
  • úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében,
  • vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres,
  • hidak,
  • vízkivételi művek,
  • egyéb vízi műtárgyak,
  • komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében.

Szintén tilos fürdeni kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt, zárt vízisí és vízirobogó (jet-ski), valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomás területén, egészségre ártalmas vizekben, kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabadvizekben, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított és legfeljebb a mélyvíz határáig, ahol a tiltó tábla jelzi.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Aki tiltott helyen csobban, az szabálysértést követ el!

Ugyanis a 46/2001. (XII. 27.) BM rendelet rendelkezik a szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályairól. E szerint helyszíni bírságot kiszabhat rendőr, közterület-felügyelő, a természetvédelmi őr, és még a halászati őr is, ennek mértéke 5 és 50 ezer forint között bármennyi lehet. Viszont ha hat hónapon belül ismét elkapnak minket, hogy a tilosban fürdünk, akkor 70 ezer forintra is megbüntethetnek. Ha fel is jelentik a szabálysértőt, akkor akár 150 ezer forintra is megbüntethetik.

Hiába csábító, itt is szigorúan tilos csobbanni

Bármennyire népszerű is a fürdőzők körében, tilos fürdeni az Omszki-tóban, és a Duna teljes budapesti szakaszán. Emellett az ország számos pontján, például Gyékényesen folyamatosan gondot jelent az illegális strandolás a helyiek áltak csak "Kotró"-nak nevezett bányatóban, és a közeli Bélavári bányatóba sem szabad bemerészkedni.

Szegeden a Tisza mentén is sok az illegális partszakasz: itt elsősorban a hajózható helyeken tilos a vízbe menni. Szegeden a Sárga, a Foka és a Lapos területe számít tiltottnak- a Szegedma.hu információi szerint. A Keleti-főcsatornán sincsenek kijelölt fürdőhelyek, ahogy a Hortobágy, a Berettyó és a Körös partjain sem. Szintén tiltott a pécsváradi Dombay-tó. Ezenfelül időszakos tilalmakat is elrendelhet a hatóság

Címkék:
bírság, büntetés, strand, fürdés, szórakozás, tiltás, tragédia, strandolás, vízimentők,