Pénzcentrum • 2023. június 1. 11:32
Rengeteg büntetőeljárás indult 2021 óta orvhalászat miatt a Balaton környékén. A rendőrség szerint akit elkapnak, az akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Hálóval és vasvillával orvhalászott a Balatonból két férfi Zamárdinál. A sonline.hu szerint a rendőrök tettenérték őket állampolgári bejelentés alapján.
Somogyban 2021 óta közel egy tucat büntetőeljárás indult orvhalászat miatt. A bűncselekmények csaknem fele a Balatonhoz köthető, de a belső-somogyi tavakon, csatornákon is buktak már le orvhalászok. Az elkövetők leggyakrabban tiltott módon vagy eszközzel, például „gereblyézve”, emelőhálóval, sorhoroggal vagy szigonnyal fogják a halakat, ami azonban tilos és akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető
- mondta Batta Zsolt Iván, a somogyi rendőrkapitányság sajtóreferense. Hozzátette, a balatoni vízirendészet hajós ellenőrzése a jeges időszak kezdetéig, december közepéig tart, azt követően a parti sávban kísérik figyelemmel a vízterületet.
Tormási István, a kisgyaláni Tógazda Horgászegyesület titkára pedig elmondta, hogy náluk engedély nélkül legutóbb május közepén horgásztak, de egyre nagyobb a fegyelem a horgásztavon, és ők is figyelnek. Viszont az utóbbi években gyakran okoztak gondot a rapsicok. Akadt olyan, aki hálózott, más villát vagy csapóhorgot használt. Vittek mindent, amit csak tudtak: a keszegtől a pontyon át a süllőig, harcsáig bármit elloptak. A fokozott ellenőrzés következtében azóta lényegesen jobb a helyzet - tette hozzá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Oláh Tibor, MTI/MTVA