100 ezres extra kiadás vár rengeteg magyar szülőre: nincs mese, ezért keményen fizetni kell 2023-ban

Pénzcentrum2023. április 29. 06:55

Aki tévedt már be hétvégén játszóházba, trambulinparkba, vagy egyéb tematikus „gyerekfuttatóba”, szabadulószobába, lézerharcos csarnokban, az biztosan megdöbbent azon, hogy szinte futószalagon bonyolítják le a születésnapokat. Annak ellenére hogy nem olcsó, 50 ezer forint alatt szinte már semmilyen lehetőség sincs, a felső határ pedig szó szerint a csollagos ég.

A zsúrozás már kisóvodás korban megkezdődik, és egészen a kamaszkor legelejéig kitart, legalább 10-11 éves korig. A pandémia időszaka alatt azonban nem lehetett baráti körben szülinapozni, tiltva volt minden rendezvény hónapokon keresztül, a legtöbb közösségi hely ki sem nyithatott, így a tavaly és tavalyelőtti elmaradt zsúrokat úgy tűnik most próbálják bepótolni a szülők. Berobbantak ezek a rendezvények, egymást érik a gyerekbulik az erre szakosodott helyeken, de már 50 ezer forint alatt ne is nagyon reménykedjünk abban, hogy megússzuk a cehhet a fővárosban. Ennek oka, hogy sok helyen kénytelenek voltak árat emelni az energiaköltségek emelkedése, az infláció és a munkaerőköltségek növekedése miatt. 

Aki tévedt már be hétvégén játszóházba, trambulinparkba, vagy egyéb tematikus „gyerekfuttatóba”, szabadulószobába, lézerharcos csarnokban, az biztosan megdöbbent azon, hogy szinte futószalagon bonyolítják le a születésnapokat – sok közülük egy kaptafára megy. Persze vannak különlegesebb lehetőségek is, de azokért viszont lényegesen többet kell fizetni: nem ritka, hogy 100 ezres számlát dugnak az orrunk alá a nap végén.

Kilőttek a bulik

Feltehetően minden szülő, aki saját otthonában nem tudja, vagy nem akarja fogadni a barátokat, játszóházban kezdi a zsúrozást, ami 6-7 éves korig elég is, de a kiskamaszokat a mászóka és a színes csúszdák már nem kötik le, nekik már valami extra mutatvány kell.

Érzik a már említett megnövekedett érdeklődést a VR Vidámparkban is, ahol nem csak gyerekeknek tartanak születésnapi bulikat, de felnőttek is gyakran választják a virtuális valóságot, mint kikapcsolódási formát. Itt átlagosan 12 ezer forintot költ egy betérő vendég, zsúrt 10 főtől lehet rendezni, fejenként 6500 forint az ára (persze lehetnek kevesebben is a gyerekek, de akkor is ki kell fizetni a 10 fő költségét), jár hozzá egy különterem 2,5 órára, valamint animátor.

A tavalyi évhez képest a megnövekedett költségek miatt átlagosan 20 százalékos emelést kellett végrehajtanunk

 – mondta el a Pénzcentrumnak Illés Gabriella, alapító-tulajdonos, majd hozzátette

Havonta átlagosan 5 ezer látogatónk van, de csak egy részük érkezik gyerekzsúrra. Általában július-augusztus a legintenzívebb időszakuk, de a mostani, bevételben az ajándékutalvány vásárlások miatt a november-december a legerősebb, de a mostani  tavaszi hónapok is népszerűek.

Itt tehát a minimum, amit a szülő elkölt, 65 ezer forint, plusz az étel-ital, a torta, amit még visz, dekoráció, és persze lehetőség van menet közben pár extra szolgáltatást vásárolni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

50 ezer forint alatt semmi sincs

Több általunk megkérdezett gyerekzsúros helyen is komoly forgalomról számoltak be, a trambulinparkokban is egymást érik a bulik szombaton és vasárnap. A Cyberjumpban hétvégén 9600 és 10 700 forint fejenként a buli, minimum 6 fővel lehet megrendezni. A nagyobb csomagban az ugrálójegy mellett melegétel is van, víz, torta, üdítő és saját asztal 3 órára, de nem különterem, a kisebb csomagban étel nincs, csak torta. Ennél olcsóbb a legkisebb particsomag, mely hétköznap 4, hétvégén 5200 forint fejenként, torta van benne üdítő, és 2 órás asztalfoglalás.

A Millennium Házában maximum 12 gyereket fogadnak 6-12 éves kor között, és többféle téma közül választhatnak, van Nyomozó zsúr és Különleges Lények A Ligetben tematikájú is. 45 ezer forintba kerül, 120 perces, de az étel és az italfogyasztás nincs benne.

A Campona KockaParkban különféle tematikák közül válogathatunk: Disney hercegnő, Heartlake city, Star Wars, vonatok, Ninjago, Minecraft vagy  Harry Potter.  Az alapár: 19 ezer forint 3 órára, plusz gyermekenként 3600 forintot kell fizetni, a minimum létszám 6 fő. A teljes születésnapi ár tartalmazza a belépőjegy árát, az animátor munkáját, - az elő- és utómunkálatokat, a szülinapon résztvevő gyerkőcök hazavihető ajándékait, a terembérlést, a születésnapi meghívót, az evőeszközökkel, tányérokkal, poharakkal megterített asztalt. Étel, ital nincs a csomagban, arról a szülő gondoskodik.

Szabadulószobába is vihetjük a gyermeket szülinapozni, az Időcsapdában például 60-75 perces szabadulós játék 6 – 18 fő részére maximum 12 fő részére: 59 900 forint, ebben van szülinapi torta és korlátlan szörpfogyasztás egy pályával, 2 pályával már 85 990 forint a csomag ára. Kiegészítő ajánlat egy kb. 25 perces közös játék foglalkozás az összes résztvevőnek a szabadulószoba után animátor segítségével: + 10 000 forint.

Tini disco-t is választhatunk, a Color Kids uv party-ja egészen egyedi, Silver, Gold és Diamond csomagok közül választhatnak a szülők attól függően, hogy 2, 2,5 vagy 3 órára bérelnék-e ki a termet, az animátort és a test és arcfestőt. Az buli ára 12 főnek 70 ezer, 80 ezer, illetve 90 ezer forint, minden további plusz gyermekért 2 ezer forintot kell fizetni. Bűvészműsor még plusz 20 ezer forint. Étel és ital nincs a csomagban, de evőeszközök UV lufik viszont igen, hogy a buborékfújógép, az Uv fényben világító játékok használata és a rágógumi illatú füstgép is.

Szuper divatbemutatót, vagy fergeteges disco-t ígér a Remekműhely, ahol az alapdíj hétfő-csütörtök 34 000 forint, péntek-szombat 38 ezer forint, vasár- és ünnepnap 42 ezer forint. Alapdíj 10 főig érvényes, felette + 3 000 forint/fő. Minden programon többféle édes süti, sós rágcsálnivaló, több fajta üdítő és természetesen pezsgő várja a bulizókat, a torta viszont nincs benne az árban. A buli még feldobható:

  • 24 db cupcake állványon (torta heyett) 9 000 forint
  • Csokiszökőkút gyümölccsel  15 000 forint
  • Pinata, édességgel feltöltve 16 000 forint
  • Candy bár 15 000 forint
  • Sütős szülinap: 1200 forint/fő (amerikai csokis fánk, popcake, pizza…)
  • Csillámtetoválás, arc/kar festés 800 forint/fő
  • Köszönőajándék 800 forint/fő (kinder-meglepetés csomag, habcsóknyalóka, pillecsomag, mézeskalácsvirág..)

Címkék:
forint, rendezvény, étel, buli, torta, születésnap, minimum, rendezvények,