MTI • 2023. április 1. 16:15
Ferenc pápa szombaton elhagyta a kórházat, ahol az utóbbi napokban hörghuruttal kezelték - jelentették hírügynökségek. Az egyházfő a La Repubblica című lap tudósítójának megerősítette, hogy az eddigi tervnek megfelelően április végén Magyarországra látogat.
A 86 éves katolikus egyházfőt légzési nehézségekkel szerdán szállították be a Gemelli-klinikára. Orvosai közlése szerint az állapota gyorsan javult az alkalmazott intravénás antibiotikumkúra hatására, így három nap után visszatérhetett vatikáni rezidenciájára.
Távozása előtt köszönetet mondott a klinika igazgatójának, valamint az összes orvosnak és ápolónak, aki gondját viselte. Már az épületen kívül beszélt és imádkozott egy házaspárral, amelynek az előző éjszaka ott a kórházban meghalt a lánya, valamint "dedikálta" egy karja törött fiú gipszkötését.
A kórház előtt egy fehér Fiat 500-as autó és kísérőkocsik vártak rá szombaton reggel, majd menet közben a konvoj megállt, az egyházfő kiszállt a Fiatból, botra támaszkodva, de önállóan járt, és üdvözölte a láthatására összegyűlt embereket, valamint nyilatkozott az odasereglett újságíróknak.
Nem éreztem jól magam, de nem ijedtem meg, és még élek, láthatják!
- jelentette ki.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Vatikán közleménye szerint Ferenc pápa jelen lesz a húsvéti nagyhét szertartásain, és személyesen szeretné felolvasni húsvétvasárnapi üzenetét, valamint elmondani az Urbi et Orbi áldást Róma városára és a világra. A virágvasárnapi misét a Vatikánban a bíborosi testület dékánhelyettese, Leonardo Sandri mutatja be, a húsvétvasárnapi szentmisét pedig Giovanni Battista Re. Nem ez az első eset, hogy a bíborosok vezetik a szertartásokat.
A La Repubblica című lap tudósítója szombaton az utcán megkérdezte a már ismét az autójában ülő Ferenc pápától, hogy az eddigi tervnek megfelelően Magyarországra látogat-e április 28-a és 30-a között, amire ő igennel válaszolt.