Árverezik a magyar ásványvízkirály luxusjachtját: korábban bagóért sem kellett senkinek

Pénzcentrum2023. március 21. 17:00

Megindult a licit, árverezik az Aquarius-Aqua cégcsoport utolsó vagyontárgyát, egy 34 méteres luxusjachtot. A licit most 1 milliárd 500 ezer forinton áll, ami a szakértők szerint elég jutányos.

Második nekifutásra sikerült elindítani az árverést, amelyen az Aquarius-Aqua cégcsoport utolsó vagyontárgyát, egy 34 méteres luxusjachtot hirdet eladásra a felszámoló - írja a G7. Két ajánlat már érkezett, így a licit most félmillió forinttal áll az egymilliárdos kikiáltási ár felett. Annak, aki ajánlatot akar adni, már előzetesen le kell tennie 30 millió forintnyi előleget. Ám a felszámolónak – a vagyonfelmérés, valamint az adós vagyonára vonatkozó adatok alapján – elővásárlásra jogosultról van tudomása.

Korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy a Cassiopeia nevet viselő adriai luxusjachtot első körben is 1 milliárd forintért akarták eladni, ám nem jelentkezett érte senki. Az Aquarius-Aqua a 2000-es évek elejére a hazai ásványvízszektor legnagyobb szereplője lett, ezt követően azonban rossz üzleti döntések, kétes ügyletek és tulajdonosi viták eredményeként teljesen fizetésképtelenné vált, fő tulajdonosát pedig áfacsalás gyanújával tartóztatták le.

Címkék:
csőd, ásványvíz, felszámolás, árverés, szórakozás, licit,