Pénzcentrum • 2023. február 16. 15:13
Árverésre bocsátotta a felszámoló az Aquarius-Aqua csoport luxushajóját, ám hiába a kedvező, 1 milliárd forintos vételár, senki nem jelentkezett érte. A következő lépés az lehet, hogy lejjebb viszik azárat.
Árverésre bocsátanák az ország egykori vezető ásványvízgyártójának utolsó vagyontárgyát, egy 34 méteres luxusjachtot. A hajó az Aquarius-Aqua csoport bukásának emblematikus szereplője volt, egymilliárd forintos kikiáltási ára pedig egyáltalán nem magas - írja a G7.
A hajót még tavaly nyáron is közvetlenül a cég birtokolta, a felszámoló végül csak most szánta rá magát az értékesítésre. Az árverést január 27-én hirdették meg, és ma indult volna, ha február 15-ig van jelentkező a luxushajóra - de a jelek szerint nem volt, az aukciót eredménytelennek minősítették. A portál szerint a következő lépés az lehet, hogy alacsonyabb áron, újra nekifutnak az árverésnek.
Az Aquarius-Aqua a 2000-es évek elejére a hazai ásványvízszektor legnagyobb szereplője lett, ezt követően azonban rossz üzleti döntések, kétes ügyletek és tulajdonosi viták eredményeként teljesen fizetésképtelenné vált, fő tulajdonosát pedig áfacsalás gyanújával tartóztatták le.
A hajóról készült fotókat az azt bemutató árverési fájlban találod:
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az értékesítésre kerülő vagyontárgy bemutatása - Cassiopeia jacht