Egyeseknek semmi se szent? Kóbor János lopott aranylemezét árulják az interneten

Pénzcentrum2023. február 10. 17:46

Egy Facebook-csoportban bukkantak rá Kóbor János, az Omega frontemberének aranylemezére. A 2021 decemberében elhunyt énekes díját a Bors szúrta ki az egyik Omega rajongói csoportban. A banda menedzsere szerint ez csakis lopott tárgy lehet.

Viszonylag ritkán lehet olyan hirdetésekre bukkanni, mint amit most hirdettek meg az egyik facebookos Omega rajongói oldalon, ahol most meg lehet venni az együttes 1981-es aranylemezét egy rajongótól. A szövegből ugyan nem derül ki, hogy melyik albumról van szó pontosan, de a dátum miatt kikövetkeztethető, hogy Az arc című kiadványra bukkant rá most a Bors.

Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy hogyan kerülhetett eladósorba egy lemez, ami minden jel szerint a 2021 decemberében elhunyt Kóbor Jánosé volt?

Hogy őszinte legyek én csak hallomásból tudom, hogy valaki hirdette az egyik Omega aranylemezt, ami szerintem is Az arc lehetett. A hirdető már levette a posztot. Én felvettem a kapcsolatot Mecky özvegyével és az első családjával is, de senki sem tudja, hogyan kerülhetett a lemez egy ismeretlenhez

– mondta el Trunkos András, az együttes menedzsere. Kiemelte, hogy a történethez hozzátartozik, hogy az énekes nem otthon tartotta a relikviákat, annak ellenére sem, hogy nagy becsben tartotta. Azonban Trunkos András szerint az sem kizárt, hogy egy hamisítványról van szó, azonban az újságírói megkeresés után eltűnt a hirdetés, ami rendkívül gyanús.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Címkék:
lopás, facebook, értékesítés, szórakozás, omega, értékes,