Tényleg megéri? Őrült pénzeket képes erre elverni az átlagos magyar

Pénzcentrum2023. január 16. 20:41

Az elmúlt 12 hónapban óriási lelkesedéssel tértek vissza az európaiak a stadionokba és edzőtermekbe. Egy 11 ezerfős mintán végzett kutatás szerint 2022-ben 12 százalékkal növekedett a sporteseményeket meglátogató, 10 százalékkal pedig a rendszeresen sportoló válaszadók aránya.

Az elmúlt évben az európaiak továbbra is előszeretettel választották azokat a technológiai megoldásokat, amelyek közelebb hozták őket a kedvenc sportjukhoz és az ehhez kapcsolódó élményekhez. Ezek közül a közösségi médiában követhető élő közvetítések, a virtuális valóság, a sport témájú podcastok, valamint az e-sport közvetítések voltak a legnépszerűbbek - derül ki a Mastercard 2023-as Sport Economy Index Europe című jelentése alapján

Ez a trend pedig nem tűnik úgy, mintha 2023-ban veszítene majd a lendületéből. A megkérdezetettek több, mint fele (56%) gondolja úgy, hogy az olyan innovatív technológiák, mint a virtuális valóság jelentik a sportok jövőbeni sikerének kulcsát. A rajongók negyede már ki is próbálta ezt a technológiát, a válaszadók fele pedig szeretné ezt az élményt lehetőleg már idén bepótolni.

Népszerű maradt az élő sport is

Bár az otthonról vagy menet közben streamelhető közvetítések térnyerése egyértelmű, a rajongók nem felejtették el az élő sportok varázsát sem. A válaszadók több, mint fele (54%) látogatott meg valamilyen sporteseményt tavaly, ezek közül a foci, a tenisz, a röplabda és a kerékpár bizonyultak a legnépszerűbbnek.

A teltházas stadionok és a közös szurkolás visszatérése határozottan pozitív élménynek bizonyult a szurkolók számára. Tízből hat válaszadó szerint 2022-ben jobb volt sporteseményen részt venni, mint 2021-ben. Persze, mint mindig most is van lehetőség a fejlődésre. A kutatás során arról is kérdezték a szurkolókat, hogy mivel lehetne még jobbá tenni az élő sporteseményeket, amire a következő válaszok érkeztek a leggyakrabban:

  1. Élőzene a szünetekben
  2. Szélesebb körű támogatás a mozgáskorlátozott rajongóknak
  3. Fülhallgatók, amivel belehallgathatunk a csapatokon belüli kommunikációba
  4. Virtuális valóság a játékosok nézőpontjából.
  5. Szurkoló interakciók (A meccs embere szavazás, csókkamera).
  6. Kiskereskedelmi üzletek a mérkőzésnapi bevásárláshoz. Ezt nem teljesen értem
  7. TV képernyők a székek hátoldalán, ahol másfajta tartalmat lehet fogyasztani.
  8. Lelátóként is funkcionáló Welness és Spa egységek.
  9. Elegáns szurkolói dress-code-dal megrendezett mérkőzések.

Edzeni is szeretünk

A válaszadók több, mint fele nyilatkozott úgy, hogy többet edzett 2022-ben, mint 2021-ben. Ezúttal az úszás, a túrázás, a futás, a foci és a fitnesz voltak a legnépszerűbb szabadidős sporttevékenységek. Jól példázza ezt, hogy egyre több európai tér vissza az edzőterembe, ugyanis a válaszadók 43%-a vásárolna szívesebben ilyen bérletet az otthoni edzésterv kidolgozása helyett. Ez 21%-os növekedést jelent 2021-hez képest.

A videójátékok népszerűsége ugyancsak virágzott, a válaszadók elmondása szerint 52%-uk ült le játszani az elmúlt 12 hónapban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az elmúlt 12 hónapban Európa sport iránti szenvedélye még erősebbé vált, ahogy a szurkolók visszatértek a stadionokba és a konditermekbe, hogy ismét kedvükre élvezhessék kedvenc időtöltésüket. Ráadásul a technológia szerepe is egyre nagyobb az iparágban, így például a VR izgalmas lehetőségei mögött most már erős fogyasztói lelkesedés áll, sokan ki szeretnék azt próbálni

 - mondta Jeannette Liendo, a Mastercard Europe marketing és kommunikációs alelnöke. “A sport az európai kultúra megingathatatlan alkotóeleme, és büszkék vagyunk arra, hogy 2023-ban a régió legizgalmasabb sporteseményeit - az UEFA Bajnokok Ligájától a Rögbi-Világbajnokságon át a League of Legends Európa-bajnokságig - szponzorálhatjuk."

Utazás és Sport

Jól példázza az európaiak sport iránti szeretetét, hogy 2023-ban az emberek egyharmada tervezi, hogy külföldre utazzon egy elő sportesemény miatt. Lesz is hova, hiszen az izgalmas sportesemények sora már kezdetét vette az ausztriai Kitzbühelben megrendezett 83. Hahnenkamm Világkupa-versennyel. A rendezvény célja, hogy minden 10 európai közül legalább 3-at meggyőzzön, hogy idén csatolja fel sílécét vagy snowboardját.

Címkék:
mastercard, sport, technológia, sportoló,