Meghozták az ítéletet a Barátok Közt sztárproducerének ügyében: valóban lopta volna a történetet?

Pénzcentrum2023. január 6. 18:33

Bűncselekmény hiányában felmentett három embert egy tévésorozat kapcsán a szerzői jogi jogsértés vádja alól pénteken, nem jogerősen a II. és III. kerületi bíróság - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel. Az ügyészség szerint a vádlottak - K.T. és két társa - engedély nélkül átdolgozták a sértett által írt regényt, majd televíziós sorozatot készítettek belőle. A sértett szerint a vádlottak a megfilmesítéssel százmillió forintnál nagyobb vagyoni hátrányt okoztak neki. A Blikk cikkéből egyértelműen kiderül, hogy közleményben Kalamár Tamásról, többek között a Barátok közt, a Szeress most! és az Oltári csajok című sorozat alkotójáról van szó.

A közlemény szerint a büntetőeljárás során ellentétes tartalmú szakértői vélemények születtek arról, hogy megvalósult-e a szerzői jogok sérelme. A bíróság a bizonyítékok értékelése alapján a Szerzői Jogi Szakértői Testület utolsó, fenntartott szakvéleményét fogadta el, amely a jogsértés hiányát állapította meg; szerintük a jogsértés sem a cselekményszövésben, a karakterekben, a drámai fordulatokban, sem más ismérvben nem mutatható ki. Mindezek alapján a bíróság bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottakat a szerzői jogok különösen nagy vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntette miatt emelt vád alól.

Még 2022 márciusában derült ki, hogy megvádolták Kalamár Tamás producert és két társát, hogy az Oltári csajok című sorozathoz felhasználták Köbli-Sík Viktória Szerelemkereső című könyvét. A szerző nehezményezte, hogy a sorozathoz véleménye szerint felhasználták a könyvét, de ezt sehol sem tüntetik fel, és nem is profitált belőle. A bíróság most felmentette a sorozat készítőit a vádak alól. Kalamár Tamás az utolsó szó jogán elmondta:

Ez az egész dolog, amit a sértett tett, nagyon káros, de nem csak nekem, hanem a magyar televíziós iparnak. Ez az egész a pénzről szól, hogy ő 100 millió forintot kapjon. Ezt a 21 milliós összeget sem tartom jogosnak, egy ilyen regény, ha nagyon sikeres is, ma 1-3 millió forintot hozna. Miért lenne erre nekünk szükségünk? Négy éve zajlik ez az ügy, felesleges stresszt okozva nekünk.

Címkék:
tévé, barátok közt, bíróság, sorozat, ítélet, millió, szórakozás, jogok, döntés, jogsértés, író, tévésorozat,