Mikor van Luca napja, mit ünneplünk december 13-án? Mutatjuk, a Luca napi hagyományokat, népszokásokat

Pénzcentrum2022. december 12. 21:03

A Gergely-naptár bevezetése előtt december 13., azaz Luca napja volt az év legrövidebb napja, így számos népszokás, hagyomány fűződik hozzá. A legismertebb talán a Luca széke, a kifejezést az igen lassan készülő dolgokra is szokták használni. Az MTVA Sajtóarchívumának anyagát közöljük.

Szent Lúcia, avagy Luca a hagyomány szerint a 3. században élt Szicíliában. A gazdag családból származó keresztény lány szüzességi fogadalmat tett Krisztusnak, vagyonát szétosztotta a szegények között, s inkább a vértanúhalált választotta, mint hogy férjhez menjen egy pogány férfihoz. A legenda úgy tartja, amikor a bíró elrendelte, hogy gyalázzák meg a lányt, őrei meg sem tudták mozdítani, amikor pedig máglyára vetették, a lángok kialudtak, s végül karddal döfték át a torkát. Egy másik legenda szerint Lúcia kivájta a szemét, mert kérője annak szépségét dicsérte, de csodás módon visszakapta látását, sőt a szeme még szebben csillogott, mint annak előtte. Az 5. századtól tisztelt vértanú szűz a vakok, szemfájósok, torokfájástól szenvedők, az utcanők és menyasszonyok védőszentje, ünnepének december 13-át tették meg.

Ez a nap 1582-ig, a Gergely-naptár életbe lépéséig az év legrövidebb napja, a téli napforduló ünnepe volt. Luca nevét szokás a fényt jelentő latin lux szóval összefüggésbe hozni, egyes helyeken úgy is nevezték, hogy a fényt hozó, Svédországban például ilyenkor mindenütt örömtüzeket gyújtottak. A téli napforduló - s vele együtt Luca is - aztán a néphitben a boszorkányok napja lett, mert a hosszú éjszaka miatt a gonosz erők ilyenkor árthatnak legtöbbet varázslataikkal.

Luca napi népszokások

A naphoz számos hiedelem és népszokás kapcsolódik. A tél közepének tartották, a nők számára úgynevezett dologtiltó nap volt, mert ilyenkor mindenhol boszorkányok leselkednek. A néphit a jóságos mellett a boszorkányos Lucát is ismerte, aki a neve napján végzett munkát (tűzgyújtást, kenyérsütést, mosást) megbüntette, bevarrta a tyúkok "tojókáját". Nem volt szabad fonni, szőni sem, mert úgy tartották, Luca összekeveri a fonalat, kóccá változtatja, és kócot tesz a vétséget elkövető eszének helyére. A gazdasszonynak sokat kellett ülnie, hogy a kotlósa is jó ülős legyen, és szabad volt babot fejtenie, hogy kifejtse a tyúkból a tojást.

Luca-nap estéjén és éjszakáján megengedett volt a tréfálkozás, de még a lopkodás is. Az udvari kútból vizet csentek, nem egy udvar reggelre kapu nélkül maradt, ezt a fiatal legények vagy a szomszédba vitték, vagy a ház tetejére rakták. Időjósló nap is volt, ettől kezdve tizenkét napig, karácsonyig figyelték az időjárást, s minden nap a következő év egy-egy hónapjára nézve adott útmutatást.

Szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, s ha karácsonyig minden szem kikelt, akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani. Fiatal legények és leányok kis csoportokban házról házra járva lucáztak, "kotyoltak", rigmusokkal megvarázsolták a tyúkokat, hogy jó tojók legyenek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Dél-Alföldön e napon lucapogácsát is sütöttek, amelybe fémpénzt rejtettek a baromfi szaporodása érdekében. Másutt tollakat szúrtak a sülő pogácsába, s akié a legjobban megégett, az a következő tollaspogácsa-sütést már nem élte meg. Szerelmi varázslás is tapadt e naphoz: a lány Lucától karácsonyig minden nap almába harapott, majd az utolsó falattal az utcára ment, és az első szembejövő fiú lett a férje. Aki szép akart lenni, a Luca napján vízbe tett almából evett, s abban a vízben mosdott.

Luca-szék készítése

Ezen a napon kezdték el készíteni a Luca székét, melynek karácsonyra kellett elkészülnie. A kilencféle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser és rózsafa) faragott, három-, négy-, hat- vagy akár tizenhárom lábú székben egy szög sem lehetett, és 13 darabból 13 nap alatt kellett összeállítani. (A hosszú munka miatt terjedt el a szólás, hogy olyan lassan készül, mint a Luca széke.)

Aki pont karácsonyra készült el vele, az az éjféli misén ráállva meglátta a boszorkányokat, akik ilyenkor szarvat viselnek. A bátor férfiaknak azonban a leleplezett boszorkányok elől gyorsan menekülniük kellett, ezért mákot szórtak szét hazafelé, mert ezt a gonosz lelkeknek fel kellett szedniük, ők pedig ezalatt egérutat nyerhettek. A ház ajtajára belülről bűvös erejű pentagramot, avagy boszorkányszöget rajzoltak, ez a szabályos ötszög köré írt öt egyenlő szárú háromszögből kialakuló csillag távol tartotta a boszorkányokat, a széket pedig elégették, ami a boszorkányok végét is jelentette. A gonosz elleni védekezésül fokhagymát tettek a kulcslyukba, kést vágtak a bal ajtófélfába, és keresztbe állították a söprűt. Református vidékeken volt szokás a lucaszék keresztútra vitele, körülkerítése krétával, hogy így megláthassák az ott gyülekező boszorkányokat.

Címkék:
karacsony, december, ünnep, szokás, szórakozás, népszokás, hagyományőrzés,