32 milliót fizettek a Magyarországon élő festő képéért: más festményekért is záporoztak a milliók

Pénzcentrum2022. március 28. 15:32

Elkelt a hazai kortárs festészet meghatározó remekműve: Bak Imre Festmény II. című alkotásáért 32 millió forintot fizettek vasárnap este a Virág Judit Galéria aukcióján. A háború utáni és a kortárs magyar festészet alkotásait felvonultató árverésen Bak mellett olyan kiváló művészek alkotásai is kalapács alá kerültek a Budapest Kongresszusi Központban, mint Maurer Dóra, Nádler István, Ujházi Péter és ef. Zámbó István.

Bak Imre 1969-es alkotása az egyik legerősebb kortárs kép, ami az elmúlt években árverésen szerepelt. Az absztrakt festészet egyik remekműve a Festmény II., amelyet az árverésen 32 millió forintért vásárolták meg.      Maurer Dóra Overlappings 31 modell B-n-k-z című alkotását 7,5 millió forintnál, Nádler István Feketebács NO.5. című festményét 4,2 millió forintnál ütötte le Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze, az aukció vezetője. 

A Szölke-gyűjtemény több darabja is új tulajdonosra talált: ef. Zámbó István Lány fordított pálmával című alkotása 3,8 millió forintért, Ujházi Péter Római térképvázlat című képe 5,5 millió forintért kelt el. A magyar kortársak egyre nagyobb értéket képviselnek a műtárgyak piacán, az idén 25 éves Virág Judit Galéria árverésein folyamatosan magas áron kelnek el ezen alkotások.  

„Szívügyünk, hogy minél szélesebb körben megismertessük a magyar kortárs művészet kiválóságait. A mostani már a nyolcadik olyan aukciónk a sorban, amely a kortárs művekre fókuszál. Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mutatkozik nemcsak a klasszikus, hanem a modern festmények iránt is” - mondta el Kelen Anna.

(Címalpkép - Czimbal Gyula, MTI/MTVA)

Címkék:
aukció, festmény, kortárs művészet, virág judit, festészet, galéria,