Életfogytiglant kapott Szilágyi István fia: brutálisan végzett a színészlegendával

Pénzcentrum2022. március 17. 11:28

Nem jogerősen életfogytiglanra ítélték Szilágyi István fiát, aki két éve brutálisan végzett édesapjával. Emellett 10 évre eltiltották a közügyektől és a korábbi 2 éves – az apja korábbi bántalmazása miatt kiszabott – felfüggesztett büntetését is le kell töltenie, valamint meg kell fizetnie 2 millió forint bűnügyi költséget.

Bűnösnek találta az első fokon eljáró bíróság Sz. Pétert, akit azzal vádoltak, hogy megölte az apját, Szilágyi István színművészt. Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték, legkorábban 25 év után bocsátható szabadlábra - írta a Blikk.

Emellett 10 évre eltiltották a közügyektől és a korábbi 2 éves – az apja korábbi bántalmazása miatt kiszabott – felfüggesztett büntetését is le kell töltenie, valamint meg kell fizetnie 2 millió forint bűnügyi költséget.

A szerdai tárgyaláson a lap beszámolója szerint szakértőket is meghallgattak, és felsorolták, hogy milyen sérüléséket szenvedett Szilágyi István. A vádirat szerint az ötvenéves Sz. együtt élt idős szüleivel a XVII. kerületi családi házukban, ahol 2020. május 3-án kalapáccsal az apjára támadt, súlyosan bántalmazta. Szilágyi István a helyszínen meghalt. Sz. Péter korábban többször is bántalmazta az édesapját.

Sz. a tárgyaláson az utolsó szó jogán azt mondta, borzasztóan sajnálja, ami történt, de már nem tud vele mit kezdeni. Ügyvédje azt kérte, hogy mentsék fel, mert szerinte nem lehet kétséget kizáróan bizonyítani, hogy ő követte el a bűncselekményt.

Címkék:
bíróság, ítélet, gyilkosság, életfogytiglan, szilágyi istván, lópici gáspár szilágyi istván,