Kulcsár Edina padlót fogott: anyagilag kicsinálta a válás, óriási hitele van

Pénzcentrum2022. március 5. 12:14

Jövedelmező influenszerszerződéseitől elesett Kulcsár Edina, mivel válása és új kapcsolata miatt az interneten népharag zúdult rá. Emellett óriási lakáshitelét is fizetnie kell.

Az eddig jövedelmező influenszerszerződéseitől is elesett Kulcsár Edina a Blikk szerint, mivel válása és új kapcsolata miatt az interneten népharag zúdult rá. Ez azért is érintheti rosszul, mert a lap információi szerint még 70 milliónyi lakáshitelt kell visszafizetnie a banknak.

Nem is tagadta, hogy most munka híján van, elmondása szerint azonban ez a saját döntése volt:

Én kértem, hogy tartsunk egy kis szünetet, hogy minél több időt tudjak a gyerekeimmel tölteni. Szépen lassan azonban elkezdek visszatérni a munkába

– mondta  Edina, aki évek óta keményen dolgozik, hogy az ismertségét kihasználva pénzt tudjon keresni. Egy ismerőse szerint Csutival úgy egyeztek meg, hogy a férfi költözzön el, Edina pedig majd egyedül fizeti a törlesztőt. Munka híján viszont nehéz helyzetbe került - tette hozzá.

Lakáshitel: okozhat galibát a válás

A házastársként felvett hitelnél – legyen az lakáshitel, szabad felhasználású jelzáloghitel vagy éppen személyi kölcsön – a pár mindkét tagja adóstársként felel a szerződés szerinti törlesztésért. Az adóstárs – megtévesztő nevével ellentétben – a legtöbb esetben éppen úgy felel a tartozásért, mint maga az adós, vagyis a teljes tartozást behajthatják rajra. Ez azt jelenti, hogy például a férj veszi fel csak a hitelt, mert neki van megfelelő nagyságú, igazolt jövedelme, a feleség akkor is felel a visszafizetésért. Ez persze fordítva is igaz, ha a feleség rendelkezik csak megfelelő jövedelemmel - írja a Bankmonitor.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Míg a gyermekelhelyezést és a vagyonmegosztást illetően a bíróság hozhat döntés váláskor, a hitelszerződések sorsáról nem dönthet, ugyanis ez a magánszemélyek és a bank (vagy bankok) között jött létre, így a módosítás a pénzintézet bevonása nélkül nem lehetséges. Ezért válást mindenképp jelezni kell a bank felé.

A válás után több lehetőség közül választhatnak a felek, ám ezek mindegyikén szükség van a pár együttműködésére, ami ebben a helyzetben többnyire nem egyszerű.

Címlapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Címkék:
hitel, lakáshitel, internet, munka, hitelkalkulátor, influenszer, kulcsár edina,