Vége a nagy márkák uralmának: augusztustól bővülhet a magyar vendéglátóhelyek italkínálata

Pénzcentrum2021. július 8. 16:33

Legkésőbb augusztus elsejétől bővülhet a vendéglátóhelyek italkínálata: eddig kell ugyanis összhangba hozni a szerződési gyakorlatokat a Kereskedelmi törvény új szabályaival. A legnagyobb beszállítókkal – főszabály szerint – immár nem köthetőek kizárólagos szerződések, emellett minden vendéglátóhely köteles legalább két különböző gyártó termékeit kínálni a fogyasztóknak.

Az Országgyűlés tavaly decemberben módosította a Kereskedelmi törvényt annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hazai vendéglátóiparban a kizárólagos italbeszerzési szerződéseket, valamint elősegítse a kisebb italgyártók piacra lépését. A jogszabályi változások alapján a vendéglátósoknak egyes italkategóriákban (pl. sör, üdítő, ásványvíz) legalább két különböző gyártó termékeit kell kínálniuk. A fogyasztók választási lehetőségei így várhatóan bővülnek a jövőben, amely serkentőleg hat a piacra. A másik lényeges újdonság, hogy a vendéglátóhelyek italkészleteik legfeljebb 80%-át szerezhetik be ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban. Ezen rendelkezés alól csupán a csapolt sör lehet kivétel, ha az érintett vendéglátóhely biztosítja legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapon történő értékesítését.

A korábban megkötött, de az új szabályoknak nem megfelelő jognyilatkozatok – több hónapos türelmi idő után – 2021. augusztus 1-én végleg hatályukat vesztik: ezen időponttól kezdődően az érintett kizárólagossági megállapodások vagy 80% feletti részesedési megállapodások semmisek. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) figyelmezteti az érintett vendéglátóhelyeket, hogy időben készüljenek fel a jogszabályi változásokra és körültekintően, a törvényi rendelkezéseknek megfelelően járjanak el az italbeszerzésekre vonatkozó szerződések megkötésekor, illetve a beszállítók kiválasztásakor.

Az új törvényi rendelkezésekbe ütköző magatartások kivizsgálását a jogszabály a GVH hatáskörébe utalja. A nemzeti versenyhatóság felkészült kibővített feladatkörére, figyelemmel kíséri a hazai vendéglátóipari szektor italbeszerzéseinek alakulását és fellép a jogsértő magatartásokkal szemben.

Címkék:
bor, gvh, változás, üdítő, ital, sör, szabály, gazdasági versenyhivatal, alkoholos ital, vendéglátóhelyek, monopólium,