Reichenberger Dániel • 2026. augusztus 2. 06:01
Nem az a baj, ha a Bayern Münchent vagy a Manchester Cityt tanulmányozzuk az utánpótlásban, de ezek a klubok a magyar rendszernek most az űrtechnológiát jelentik - mondta Brodarics Tamás utánpótlásedző, a Score Training System alapítója a Pénzcentrumnak adott interjújában. A szakember szerint sokkal érdemesebb lenne olyan országok felé jobban nyitni, amik területben, lakosságszámban hasonlóak Magyarországoz, a focijuk mégis jóval előrébb tart a miénknél - és nem ártana végre egy tényleg egységes rendszerben gondolkodni még az országhatáron belül is. Megkérdeztük tőle azt is: szerinte több gyerek focizik csak Szoboszlai Dominik példáját látva?
Pénzcentrum: Hogyan kezdődött nálad a futball szeretete, mi volt az első meghatározó élményed ezzel a sporttal kapcsolatban?
Brodarics Tamás: A családi anekdota szerint két hónapos voltam az első meccsemen, egy Honvéd–Fradin, amit a Honvéd nyert 2-1-re. Apukám Honvéd-szurkoló volt, nagyon ennek nem lehetett más vége, hogy úgy mondjam. Az első saját emlékem egy Nagykanizsa–Honvéd meccs; hét-nyolc éves lehettem, Nagykanizsán játszották, és az egész stadion természetesen a hazaiaknak szurkolt. Mi már fel sem fértünk a lelátóra, ott álltam a kerítés mellett, és nagyon izgultam, hogy nyerjen a Kispest. Végül 5–1-re nyert a Honvéd, szóval elég jó kezdés volt.
Azt akkor még nem tudtam, hogy a következő húsz évben nem feltétlenül a klub legdicsőségesebb időszaka jön. A 2016-os bajnoki címig azért volt sok nehéz év, de gyerekként ez még nem így működik. Ott egyszerűen megpecsételődött a sorsom. Emellett van külföldi kedvencem is ,a Bayern München, azzal azért mostanában egész elégedett tudok lenni...
A Score Training System megalapítása előtt sokáig a "hagyományos" magyar utánpótlásrendszerben dolgoztál edzőként. Mikor és miért érezted azt, hogy neked más utat kell keresned?
Azt éreztem, hogy kicsit más a gondolkodásom, mint ami az UEFA-rendszerű edzőképzésben vagy a hagyományos utánpótlásban hangsúlyosan megjelenik. Amikor megismertem a Coerver Coaching módszertanát, akkor éreztem először igazán, hogy ez nagyon közel áll ahhoz, amit én a játékosfejlesztésről gondolok. 2016-ban kezdtem velük dolgozni Magyarországon, és 2022-ig tartott ez az időszak. Közben itthon megszűnt a Coerver-franchise, de a módszertan és a szemlélet megmaradt bennem. Azt gondoltam, hogy az egyéni fejlesztés a futballista képzésének egyik nagyon fontos pontja, és én ebben találtam meg igazán magam.
Nem feltétlenül az volt bennem, hogy össze akarok rakni egy csapatot, hétvégén meccseket vagy tornákat akarok nyerni, hanem az, hogy azok a játékosok, akik hozzánk kerülnek, jobbak legyenek. Ha ők jobbak lesznek, akkor a klubjaik is jobbak lesznek, és ezáltal talán a magyar futball is fejlődik.
Tehát úgy érezted, hogy egy nyitott, külső rendszerrel nagyobb hatásod lehet, mintha egyetlen csapat mellett dolgoznál?
Igen. Ha egy csapatnál dolgozom, akkor foglalkozom mondjuk tíz-tizenkét gyerekkel két évig, aztán jön egy újabb csoport. Ez is értékes munka, de én azt éreztem, hogy a tudásommal nagyobb hatást tudok kifejteni, ha egy mindenki számára nyitott rendszert építünk.
Rengeteg gyerek jár hozzánk, jóval több, mint amit eredetileg gondoltam. Nem volt olyan tervem, hogy egyszer ennyien lesznek a rendszerben. Én jól akartam magam érezni, és játékosokat akartam fejleszteni. Aztán mindig jöttek olyan pontok, amikor tovább kellett lépni. A kollégámmal sokszor mondjuk, hogy átmegyünk a hídon, amikor odaérünk. Az utóbbi években elég sok hídhoz odaértünk.
Volt konkrét szakmai célod, amikor ezt elkezdted?
Egy biztos célom volt: szerettem volna, ha olyan játékosokkal dolgozom huzamosabb ideig, akik később topligás utánpótlásrendszerekbe kerülnek. Ezt ma már nagyjából kipipálhatom. Voltak, illetve vannak olyan játékosok, akikkel korábban dolgoztam, és eljutottak topligás csapatokhoz, első osztályú akadémiai rendszerbe.
Fontos viszont hangsúlyozni, hogy ezek nem a mi játékosaink. Ők klubokhoz tartoznak, ott futballoznak, mi pedig plusz fejlesztést adunk nekik. Nem játékosközvetítéssel foglalkozunk, hanem képzéssel. Azt szeretnénk, hogy aki hozzánk jár, jobb futballista legyen.
Mekkora szerepet tulajdonítasz magatoknak egy-egy játékos fejlődésében?
Szerintem minden edző el tudja dönteni magában, hogy mit adott hozzá egy játékoshoz. Lehet erről nagyokat mondani, lehet posztolgatni, de én úgy vagyok vele, hogy ha egy ezreléket vagy egy százalékot hozzá tudtam tenni valakihez, az már nagyon nagy dolog.
Egy játékos rengeteg emberrel dolgozik. Ott vannak a klubedzők, a szülők, a mentáltrénerek, az erőnléti edzők, más egyéni fejlesztők. Nagyon sok hatás éri őt. Én bízom abban, hogy azok a játékosok, akikkel dolgoztam, tudják, mit kaptak tőlem. És én is tudom, kinek mit próbáltam adni. Nekem ez a lényeg.
Mit jelent pontosan nálatok az egyéni képzés? Sokan ezt úgy képzelik el, hogy a gyerek megtanul cselezni, aztán a csapatában majd túlhordja a labdát, nem lesz eléggé csapatjátékos, ha sokat kezd egyénieskedni.
Ez egy nagyon gyakori félreértés. Az egyéni képzés nem azt jelenti, hogy minden helyzetet egyedül kell megoldani, hanem azt, hogy amikor a játékos bekerül a csapatba, legyenek eszközei, és ki tudja választani a megfelelő döntést. Megtanítjuk cselezni, irányt váltani, ritmust váltani labdával, de ugyanúgy megtanítjuk passzolni, labdát átvenni, kapura lőni is. A lényeg az, hogy felismerje: mikor van egy az egy elleni szituáció, amit meg kell oldania, és mikor van passzfolyosó, amikor jobb döntés kombinálni a társakkal.
Nem öncélú technikát tanítunk, hanem funkcionális technikát. Olyan technikai elemeket, amelyeket a játékos be tud építeni a saját játékába. Ha egy gyerek csak megcsinál egy cselt edzésen, de nem tudja, mikor és miért kell használnia, akkor az kevés. Nálunk az a cél, hogy a technika mögött döntés is legyen.
Melyek azok a fő képességek, amelyekre különösen figyeltek az egyéni fejlesztés során?
A labdavezetés, a passz, az átvétel, a lövés, az irányváltás, a ritmusváltás mind alapvető. De ezek mellett ugyanilyen fontos a döntéshozatal, a szkennelés, a helyzetfelismerés és a kognitív fejlesztés. Egy játékosnak folyamatosan információkat kell gyűjtenie: hol az ellenfél, hol a társ, hol a terület, mit enged a játékhelyzet. Mi ezt már kicsiknél is fejlesztjük, természetesen életkornak megfelelően. Egy hatévesnél lehet, hogy az is nagy feladat, hogy észrevegyen egy felvillanó bóját. Egy tízéves már labdát vezet, passzol, átvesz, közben új döntést hoz. Ugyanaz a módszertani alap, csak skálázva.
Mennyire lehet ezt gyerekkorban fejleszteni?
Szerintem ekkor lehet a legjobban. A döntési helyzetek felismerése kifejezetten jól fejleszthető már 4-6 éves korban is, de ehhez megfelelő feladatok kellenek, sok ismétlés, sok labdaérintés és kisjátékok.
A kettő a kettő elleni játék például szerintem elképesztően hasznos. Abban benne van minden: a társ "használata", az ellenfél mozgása, a labda nélküli helyezkedés, a visszalépés, a beindulás, a passz, a csel, a területnyitás. Ha ezt valaki kiskorban jól megtanulja, később nagypályán is könnyebben fog helyzeteket megoldani.
A három a három elleni játékok szintén nagyon fontosak, főleg táborokban, amikor nagyobb csoportokkal dolgozunk. Ezek a kisjátékok később bármilyen poszton visszaköszönnek. Akár jobb szélső vagy, akár belső középpályás, akár hátvéd, ugyanazokat az alaphelyzeteket kell felismerned: mikor kell előre lépni, mikor kell visszalépni, mikor kell megtartani a labdát, és mikor kell gyorsítani.
Sokat említed a labdaérintések számát. Ez miért ennyire fontos?
Mert ha valaki futballista akar lenni, bele kell érnie a labdába, ezt ennél egyszerűbben nem tudom megfogalmazni. Heti három-négy óra foci gyakorlatilag semmire nem elég, ha valaki komolyan szeretne ezzel foglalkozni. Nem azt mondom, hogy minden gyerekből profi futballista lesz, de aki NB-s szintig vagy annál magasabbra szeretne eljutni, annak nagyon sokat kell futballoznia.
Nálunk egy 7-8 éves gyerek akár ezer labdaérintést is elérhet egy edzésen. Ez nagyon sok. Ráadásul nem arról van szó, hogy csak rugdossa a labdát, hanem olyan feladatokat végez, amelyekben technika, döntés és játékhelyzet is van. Ezért szeretik a gyerekek. Új mozdulatokat tanulnak, érzik, hogy ügyesebbek lesznek, és ezt át tudják vinni a játékukba.
A gyerekek ma eleve sok terhelést kapnak: iskola, klubedzés, meccsek, különórák. Nem sok erre még egyéni képzésre járni?
Valahol minden gyerek túl van terhelve, mert rengeteg impulzus éri őket. Falmászás, úszás, foci, zene, iskola, minden egyszerre. Én mindig azt mondom: aki nem szeretne jönni, az ne jöjjön. Ha valaki hegedülni szeretne, menjen hegedülni. Ez teljesen rendben van.
De ha valaki futballista szeretne lenni, akkor fociznia kell. Ez ilyen egyszerű. A gyerekek, akik hozzánk járnak, általában nem úgy élik meg, hogy „már megint edzésre kell menni”, hanem örömként. Ők szeretnének labdába érni, szeretnének új dolgokat tanulni, szeretnék érezni, hogy fejlődnek.
Nekünk az is nagyon fontos, hogy a környezet emberséges és barátságos legyen. Nem akarunk még több nyomást rakni rájuk. Azt szeretnénk, hogy tanuljanak, de közben élvezzék is azt, ahogy tanulnak.
Tehát nem minden plusz edzés fárasztó és ezzel akár káros, ha a gyerek belső motivációból megy?
Pontosan. A kulcs az, hogy minden belülről jöjjön. Ha egy gyerek azért jön, mert imád focizni, akkor neki ez nem teher, hanem lehetőség. Nyilván van olyan nap, amikor nincs kedve: fáradt, történt vele valami az iskolában, rosszul kelt fel. Ez teljesen természetes. Mi abban próbálunk segíteni, hogy az edzés alatt ezt el tudja engedni, és újra öröm legyen neki a játék.
Nagyon fontos a beszélgetés is: a táborainkban minden nap van "mentális félóra". Van olyan nap, amikor a gyerekek szabják meg, miről beszélünk. Ilyenkor egészen meglepő dolgok jönnek elő: könyvek, történelem, piramisok, futball, focis podcastok, bármi. Ha beszélgetsz velük, ha nyitsz feléjük, utána a pályán is sokkal könnyebb velük dolgozni.
Ez alaposan túlmutat a technikai képzésen.
Először kapcsolatot kell építeni. Ha egy gyerek érzi, hogy figyelsz rá, hogy érdekel, mi van vele, akkor hiteles leszel számára. És ha hiteles vagy, sokkal könnyebben fogadja el tőled a szakmai dolgokat is. Neked is adnod kell egy darabot magadból. Ettől nyílnak ki ők is. Utána a fejlődés sokkal gyorsabb lehet, mert nem csak feladatokat hajtanak végre, hanem bíznak benned.
Mennyire érzitek Szoboszlai Dominik hatását a gyerekeken? Többen akarnak focizni, mióta azt látják, hogy Magyarországról el lehet jutni a topfutball csúcsára, a Bajnokok Ligájába és a PL-győzelemig?
Nem gondolom, hogy csak miatta, az általa kifejtett hatás miatt feltétlenül többen akarnak focizni, mert a gyerekek eddig is focizni akartak. Korábban Messi, Ronaldo vagy Neymar akart lenni szinte mindenki. Most viszont van egy magyar példakép, és ez persze, hogy óriási dolog.
Szoboszlai Dominik kézzelfoghatóvá tette, hogy el lehet jutni Magyarországról, akár a fehérvári közegből a Liverpoolig. Ez a gyerekeknek és a szülőknek is nagyon erős üzenet.
Nem azt jelenti, hogy innentől mindenkiből Premier League-játékos lesz, mert ennek az esélye nyilván kicsi. De az út létezik, és a gyerekek látják, hogy ez nem mese, hanem valóság lehet, ha valaki tényleg belerakja a melót.
Mit változtatott ez a gyerekek gondolkodásában? Abban, hogy a melóhoz állnak?
A példakép szerepe nagyon fontos. Amikor Dominik Liverpoolba igazolt, vagy amikor a válogatott körül nagyobb figyelem volt, azt lehetett érezni a gyerekeken. Többen mondták, hogy ők is olyanok szeretnének lenni, mint ő. Ez azért más, mint amikor egy gyerek Messit vagy Ronaldót nézi. Ők szinte elérhetetlen, mitikus figurák. Szoboszlai is elképesztően magas szint, de mégis magyar. Ugyanabból a futballközegből indult, ugyanazon a nyelven beszél, ugyanahhoz a válogatotthoz tartozik, amelyet a gyerekek néznek. Emiatt könnyebb beépíteniük a saját gondolkodásukba.
De értik azt is, hogy Szoboszlai és a teljesítménye mögött mennyi munka van?
Szerintem egyre inkább. A szülők is sokat beszélnek erről, és maga Szoboszlai története is erről szól: rengeteg munka, sok lemondás, következetesség. Fontos viszont, hogy ezt a gyerekek nyelvén kell elmondani. Nem lehet őket azzal nyomasztani, hogy ha ma nem edzel, nem leszel profi. De azt meg lehet mutatni, hogy aki nagyon jó akar lenni, annak sokat kell dolgoznia.
A gyerekek nem feltétlenül a munka szót szeretik, hanem azt érzik, hogy jó valamiben fejlődni. Ha megtanul egy új cselt, jobban átveszi a labdát, gyorsabban dönt, akkor sikerélménye lesz. Ez viszi tovább. A nagy játékosok példája pedig segít abban, hogy értse: a siker mögött rengeteg ismétlés van.
Szerinted mitől jó Szoboszlai Dominik egy futballista-példának?
Szerintem ő nagyon jól megmutatja, milyen lehetne egy jó magyar játékos. Rendkívül kreatív, csibész, mobilis, sok poszton bevethető, és nagyon nagy munkabírású. Nem büdös neki a munka, és ez óriási érték.
Az is nagyon fontos, hogy több szerepkörben is tud játszani. Jobb szélsőként, belső középpályásként, támadó középpályásként, mélyebben vagy magasabban is képes értelmezni a játékot. Ez azért van, mert felismeri a játékhelyzeteket. Tudja, hol a labda, hol az ellenfél, hol a társ, és hova kell helyezkednie.
Szerintem ilyen játékosokat kellene képezni: akik nem csak egyetlen posztba vannak bezárva, hanem értik a futballt. Ha egy játékos érti a játékot, akkor sokkal könnyebben alkalmazkodik edzőhöz, rendszerhez, poszthoz és szinthez.
A mai gyerekeknél még mindig Lionel Messi és Cristiano Ronaldo a legerősebb referencia? Azért ők már inkább a múlt, mint a jövő, és aki most öt-hat évesen elkezd focizni, egész biztos erősen fogja kapni Haaland vagy Mbappé hatását is, sőt...
Igen, még mindig nagyon erősek. Ha megkérdezed a gyerekeket, ki a kedvenc játékosuk, még ma is sokan mondják Messit vagy Ronaldót. Neymar is sokáig nagyon erős volt, főleg a látványos, könnyed játék miatt.
Ők ketten-hárman azért is maradtak ennyire meghatározók, mert az ő rivalizálásuk a közösségi média felemelkedésével együtt zajlott. A gyerekek TikTokon, YouTube-on, Instagramon még mindig rengeteg videót látnak róluk. Haaland vagy Mbappé már a következő korszak ez valóban így van, de Messi és Ronaldo vizuális és érzelmi lenyomata még mindig nagyon erős.
Szoboszlai ebbe a világba hozott be egy magyar szálat, és ezért különösen fontos a szerepe. Nem biztos, hogy minden gyerek miatta kezd el focizni, de az biztos, hogy nagyon sok gyereknek ő lett az első igazán kézzelfogható magyar példaképe.
Hogyan látod a csapatedzés és az egyéni képzés viszonyát? A futball mégiscsak csapatsport.
Ezért is mondom mindig, hogy a játékos fejlődésének három fontos eleme van: csapatban edzés, meccs és egyéni képzés. Egyik sem váltja ki a másikat. A csapatban tanulja meg a játékos a nagyobb struktúrákat, az együttműködést, a meccshelyzeteket, az ellenfélhez való alkalmazkodást. A meccs adja meg azt a valós nyomást, amelyben dönteni kell. Az egyéni képzés pedig eszközöket ad: technikát, magabiztosságot, döntési mintákat, sok labdaérintést. Ha ezek jól kapcsolódnak össze, abból lesz igazán jó fejlődési út. Mi nem a klubok helyett dolgozunk, hanem pluszt adunk. Ideális esetben a klubedző, a szülő és az egyéni képző ugyanabba az irányba tolja a játékost.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kaptok visszajelzést a kluboktól arról, hogy a gyerekek fejlődnek, és eleve milyen irányba, hogy meg vannak-e elégedve mindezzel?
Nem annyit, de ez nem is feltétlenül baj. A III. Kerületnél például erősebb a kapcsolat, ott több visszajelzés érkezik. Máshonnan azonban kevésbé, aminek sok oka lehet: nincs erre idő, vagy nem is tudják, hogy a játékos hozzánk jár egyéni képzésre; nem gondolják fontosnak, vagy egyszerűen mindenki a saját feladataival van elfoglalva.
Mi külsős cég vagyunk, nem az MLSZ rendszerén belül dolgozunk. Emiatt nem természetes minden klubnál, hogy visszajelezzenek nekünk. De részünkről megvan a nyitottság. Ha egy játékos huzamosabb ideig jár hozzánk, engem érdekel, mit lát belőle a klubedzője, miben kellene fejlődnie, hogyan használja a tanultakat meccsen.
Megnézitek a hozzátok járó játékosokat klubmeccsen is?
Igen, amikor tudjuk. Főleg az idősebbeknél és a speciális, személyre szabott képzésben részt vevőknél fontos, hogy lássuk őket meccskörnyezetben. Egy edzésen lehet valaki nagyon ügyes, de az a kérdés, hogy a klubjában, ellenfél ellen, csapattársak között mit visz át ebből.
Ez nekünk is visszajelzés. Ha valaki nálunk jól csinál egy feladatot, de a meccsen nem meri használni, akkor azon dolgozni kell. Lehet, hogy technikai kérdés, lehet mentális, lehet döntéshozatali, és lehet az is, hogy a csapatkörnyezet nem támogatja.
Előfordul, hogy egy klubedző nem nézi jó szemmel, ha a gyerek egyéni képzésre jár?
Van olyan visszajelzés, hogy „minek jár egyéni képzésre, itt majd megtanulja”, vagy hogy „ne egyénieskedjen”. Én ezt azért tartom problémásnak, mert az egyéni képzés nem az egyénieskedésről szól. Mi nem azt mondjuk a gyereknek, hogy mindig cselezze ki az ellenfelet. Azt tanítjuk neki, hogy legyen képes felismerni, mikor kell cselezni, mikor kell passzolni, mikor kell megtartani a labdát, mikor kell gyorsítani. Ha egy játékos fél a labdától, fél a felelősségtől, és mindig azonnal továbbteszi, akkor nem fejlődik eléggé. De ha minden helyzetben csak magának játszik, az sem jó.
A jó játékosnak választási lehetőségei vannak. És ehhez kell technikai tudás, játékintelligencia és bátorság is.
Szerinted a magyar utánpótlásban túl nagy hangsúly van az eredményen?
Sokszor ezt érzem. Nyilván nem könnyű az edzők helyzete sem, mert sok helyen elvárás van: bent kell maradni, fel kell jutni, tornát kell nyerni, eredményt kell produkálni. Ez befolyásolja a gondolkodást.
Én viszont azt gondolom, hogy kisebb korban a játékosfejlesztésnek kell elsődlegesnek lennie. Ha jó játékosokat nevelsz, azok előbb-utóbb meccseket is fognak nyerni. De ha csak egy csapatot akarsz összerakni, sémákkal, gyors eredménnyel, akkor lehet, hogy rövid távon nyersz, közben viszont nem biztos, hogy elég jó játékosokat képzel. Mi onnan közelítjük meg, hogy a jó játékosokból legyen jó csapat. Sokszor viszont azt látom, hogy előbb akarnak jó csapatot csinálni, és abban keresik a jó játékosokat.
De akkor hol van az egyensúly? Mert azért mindig kikapni sem lehet fejlesztés címén.
Persze, ez sem működik a végtelenségig. Ha mindig 8–0-ra kikapsz, és azt mondod, hogy „de mi egyénileg fejlesztünk”, az nem hiteles. A játékosoknak is el kell hinniük, hogy amit csináltok, az működik. Ehhez később meccseket is kell nyerni. De kisebb korban szerintem bátrabban kellene vállalni, hogy a játékosok fejlődése fontosabb, mint az adott hétvégi eredmény. Meg kell tanítani őket gondolkodni, dönteni, játszani. Ha ez megvan, az eredmény később jönni fog.
Milyen szerinted a jó utánpótlásedző?
Empatikus és nagy tudású. Az empátia nagyon fontos, mert gyerekekkel dolgozunk, de önmagában nem elég, hogy valaki aranyos. Tanítani is kell tudni: egy utánpótlásedzőnek kötelessége képeznie magát. Tudnia kell, hogyan tanít meg egy gyereket passzolni, lőni, labdát vezetni, cselezni, dönteni. Emellett persze nevelnie is kell: köszönjenek, kérjék el a labdát, pakolják össze a felszerelést, legyenek empatikusak a társaikkal. De a szakmai tudás nem maradhat ki.
Sok pályakezdővel dolgozunk, és ez szerintem nagyon jó. Vannak volt játékosaim is, akik edzők szeretnének lenni, és ők már ismerik a rendszert. Egy fiatal edző formálható, nyitott, tanulni akar. Persze van olyan is, aki később inkább csapatedzőként találja meg magát, és ez is teljesen rendben van. Az egyéni képzésben nagyon szoros kapcsolat alakulhat ki a gyerekekkel, mert kicsik a csoportok, sok a személyes figyelem. Ehhez olyan emberek kellenek, akik szeretik a gyerekeket, és valóban jót akarnak adni nekik. Szerencsére nálunk nagyon jó emberek dolgoznak.
Másként kell kommunikálni egy hatévessel és egy tizenéves játékossal?
Nagyon másként. Egy hatévesnél sokszor többet kell hallgatni, mert ők rengeteget beszélnek, és nem mindig arra kíváncsiak, amit te mondasz. Ott terelgetni kell őket, egyszerűen, játékosan kommunikálni. Egy tíz-tizenkét éves már jobban figyel rád, inspirációt vár, magyarázatot, visszajelzést. De minden korosztálynál az a fontos, hogy a saját szintjén beszélj vele. Ugyanazt a futballhelyzetet el lehet magyarázni U6-ban, U10-ben és U14-ben is, csak teljesen más nyelven.
A szülők mennyit tesznek hozzá egy gyerek fejlődéséhez, hogy állnak ehhez hozzá a családok? Nem egy helyről hallani, hogy rendben van, focizik a gyerek, de ez időt és nem utolsósorban anyagi forrást kíván a családoktól?
Rengeteget, és ezt mindig meg is köszönjük nekik. Amit időben, energiában, logisztikában, pénzben és mentális támogatásban beletesznek, a tényleg egészen elképesztő. Odaviszik a gyereket edzésre, hétvégén meccsre mennek, dolgoznak a kocsiból, előbb eljönnek a munkahelyükről, beszélgetnek a gyerekkel, támogatják, amikor rossz napja van. Mi látunk pár órát az edzésen, de a szülő látja az egész napot, az óvodai vagy iskolai nehézségeket, a fáradtságot, a lelki részét a dolgoknak. Szerintem a játékos körül van egy fontos hármas: szülő, klubedző, egyéni képző. Nem szeretnék sorrendet felállítani, mert mindenkinek más a szerepe, de mindhárom nagyon fontos.
Van olyan, hogy egy szülő "túltolja"? Nem a foci lenne az első sportág, ahol ez megtörténik.
Van, természetesen. Előfordul, hogy valaki türelmetlen, azonnali eredményt vár, vagy azt gondolja, öt edzés után mindennek meg kell változnia. Mi ilyenkor őszintén kommunikálunk: van egy pontos, mérhető képzési rendszerünk, ezt tudjuk adni. Aki ezt kevesli, az általában kikopik. Aki megbízik a folyamatban, azzal nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Szerencsére sokkal több a pozitív tapasztalat, mint a negatív. A legtöbb szülő elképesztően sokat tesz a gyerekéért, és ezt nagyon meg kell becsülni.
Hogyan lehet "jól támogatni" a gyereket otthon?
Szerintem az a legfontosabb, hogy a gyerek érezze: szeretik és támogatják, nem csak akkor, ha jól játszik. A futballban lesznek rossz meccsek, rossz edzések, csalódások. Ha a szülő ilyenkor is stabil háttér, az nagyon sokat számít.
Nem kell minden szülőnek edzővé válnia. Nem kell otthon szakmázni, nem kell minden hibát kijavítani. Sokszor elég meghallgatni a gyereket, megkérdezni, hogy érezte magát, mit élvezett, mi volt nehéz. Ez sokkal többet érhet, mint egy hosszú taktikai elemzés az autóban hazafelé.
Mit tanácsolsz egy szülőnek, hogyan nézzen meccset a gyerekével? Lehet ebből tanulási helyzetet csinálni?
Lehet, de az első és legfontosabb, hogy élvezzék.
Nem kell egy hatéves gyereknek passzsávokat, letámadási struktúrákat vagy taktikai rendszereket magyarázni. Ha kérdez, válaszoljunk egyszerűen. Ha nem kérdez, akkor hagyjuk nézni.
Életkornak megfelelően lehet rámutatni dolgokra. Ha csatár szeretne lenni, meg lehet mutatni neki, hogy egy jó csatár mikor lép vissza labdáért, mikor indul be, hogyan helyezkedik - kiváló példa Harry Kane. Ha szélső akar lenni, meg lehet figyelni, hogyan vállal egy az egyet, mikor passzol, mikor cselez - Bukayo Saka. EZernyi példa van.
De nem kell túlbonyolítani. A legjobb az, amikor a gyerek maga fedez fel dolgokat. Ha észreveszi, hogy egy játékos ügyesen fordult le, nagyot lőtt, jól cselezett, akkor abból már lehet beszélgetni.
Egy 6-7 éves gyerek végig tud ülni egy meccset?
Nem feltétlenül, és nem is baj, ha nem. A kisebbeknél sokszor elég egy félidő, vagy néhány jelenet. A 10-12 éveseknél már más a helyzet, ha érdekli őket, akkor jobban be tudnak kapcsolódni. De ott is inkább a látványos dolgok fogják meg őket: a csel, a lövés, a nagy védés, az ügyes megoldás.
Nem biztos, hogy egy Mainz–Union Berlin a legjobb belépő egy gyereknek, de egy Dortmund–Bayern vagy egy Barcelona–Real már egészen más élmény lehet. A lényeg, hogy a futball nézése is öröm maradjon, ne házi feladat.
Beszéljünk a magyar utánpótlásról. Szerinted hol van a legnagyobb probléma?
Én úgy látom, hogy nem elég gyors a képzésünk. Sokszor azt látjuk, hogy a játékosaink 22-23 éves korukra lesznek készek, miközben addigra külföldön sokan már túl vannak egy komoly szintugráson - lásd éppen Szoboszlai Dominik példáját. Ha pedig ez így van, akkor át kell gondolni, miért lassú a képzés, és hogyan lehetne gyorsítani.
Minden szakember a saját területét látja erősebben. Az erőnléti edző azt mondja, fizikálisan kell fejlődni, a technikai képző azt, hogy technikailag, a csapatedző azt, hogy taktikailag. Szerintem mindegyik igaz.
Egységesebb koncepcióra lenne szükség: el kellene dönteni, milyen futballt szeretnénk játszani, és milyen játékosokat akarunk képezni. Jó lenne, ha Taktaharkánytól Budapestig lenne egy közös alapgondolkodás; nem arról van szó, hogy mindenki ugyanazt az edzést tartsa, hanem hogy legyen egy világos magyar futballkoncepció.
Szerintem fontos lenne visszatalálni egy labdához kötődő, játékosabb gondolkodáshoz. A technikai képzés, a döntéshozatal, a játékintelligencia és a labdához pozicionált játék fontosabb szerepet kaphatna. Ha azt akarjuk, hogy 16-17 évesen már felnőtt futballba integrálható játékosaink legyenek, akkor korábban és tudatosabban kell fejleszteni őket.
A nemzetközi minták közül kiket lenne érdemes figyelni?
Nagyon jó, ha magyar edzők külföldre mennek tanulni, de azt mindenkinek tudatosítani kell magában, hogy nekünk nem a Bayern München, a Barcelona vagy a Manchester City a mérce. Ezek fantasztikus klubok, de az ő lehetőségeik teljesen más dimenzióban vannak. Az infrastruktúra, a pénz, a játékosanyag, az egész környezet egészen más, a mostani állapotunkhoz képest ők a NASA.
Szerintem érdemes lenne jobban figyelni hozzánk méretben és helyzetben közelebb álló országokra, őéldául Csehországra. Ott van egy egységesebb futballgondolkodás, tudják, milyen karakterű játékosokat akarnak képezni, és ezt következetesen viszik végig. Lehet vitatkozni azon, kinek mennyire tetszik a stílusuk, de az látszik, hogy van irány. Meg aztán erre jön eredmény is: a klubjaik rendszeresen főbátláznak a nemzetközi sorozatokban, a játékosaik között is tobzódnak a topligások.
Nekünk is egy fenntartható, mérhető és betartható magyar koncepció kellene. Nem másolni kell, hanem eldönteni, miben lehetünk jók, és azt következetesen végigvinni.
Milyen lenne szerinted a jó magyar játékos?
Nálam ez a játékos kreatív, bátor, "csibész", technikailag képzett, sokoldalú és nagy munkabírású. Olyan, aki több poszton is bevethető, mert érti a játékhelyzeteket. Nem csak azt tudja, hogy „én jobb szélső vagyok”, hanem felismeri, mikor kell visszalépnie, mikor kell belépnie a területbe, mikor kell megtartania, mikor kell gyorsítania.
Szoboszlai ebből a szempontból megint nagyon jó példa. Nem azért, mert mindenkiből Szoboszlai lesz, hanem mert megmutat egy irányt: technika, játékintelligencia, mobilitás, munkabírás, karakter. Ha ezekből minél többet tudunk fejleszteni a magyar játékosokban, akkor előrébb léphetünk.
Reálisan nézve mekkora esélye van annak, hogy a következő években újabb magyar topligás játékosok fejlődését és egyre nagyobb klubokba igazolását figyelhetjük?
Lesznek ilyen játékosok, ebben egészen biztos vagyok. De ehhez gyorsabb és tudatosabb képzés kell. Minél több fiatalnak kellene minél korábban lehetőséget kapnia a felnőtt futballban. Ha van ötven olyan játékosunk, aki 18-19 éves korára szintet tud ugrani, abból lehet kettő-három, aki valóban magas szintre jut. És ebből lehet egy erősebb válogatott is.
Nyilván tudni kell, hol vagyunk a futball világtérképén. Nem reális azt várni, hogy magyar klubcsapatok BL-döntőket játszanak, tudjuk, hogy ez aligha fog megtörténni. De az reális cél lehetne, hogy a válogatott stabilabban legyen olyan szinten, hogy egy világbajnoki szereplés ne csak távoli álom legyen. Ehhez viszont a játékosokat kell előtérbe helyezni: több labdaérintés, jobb technikai képzés, gyorsabb döntéshozatal, bátrabb játék, egységesebb koncepció. Ha ezekben mindenhol találunk plusz egy-egy százalékot, azt ki kell préselni a magyar játékosokból.
Vagyis a kulcs nem egyetlen csodamódszer, hanem sok apró, következetes fejlesztés?
Nincs varázsütés. Munka van, rendszer van, következetesség van. A gyerekeknek focizniuk kell, sokat kell labdába érniük, jó edzőkkel kell dolgozniuk, jó környezetben kell lenniük, és közben meg kell őrizniük a játék szeretetét.
Ha ez megvan, akkor lesznek jobb játékosaink. Ha pedig lesznek jobb játékosaink, előbb-utóbb jobb csapataink is lesznek - kluboktól egészen a válogatottakig.
címlapkép és fotók: Gosztola Judit/Pénzcentrum