Pénzcentrum • 2026. július 13. 16:13
A UFC ír fenegyereke öt év után lépett újra oktagonba, de nem tartott sokáig a mérkőzés - számolt be a BBC Sport.
Alig 69 másodpercig tartott Conor McGregor régóta várt visszatérése az oktogonba, az ír harcos ugyanis térdsérülést szenvedett a UFC 329 gálán Max Holloway ellen, ami sokak szerint pontot tehet a pályafutása végére.
McGregor 2021 óta nem lépett ketrecbe, és a mostani mérkőzésen szinte azonnal, már az első másodpercekben megsérült, amikor egy rúgás után rossz mozdulattal ért földet, és megbicsaklott a térde. Ez a mérkőzés sorozatban a harmadik vereségét jelentette, így 2016 óta mindössze egyetlen győzelmet tud felmutatni. Bár a sérülés pontos súlyosságáról még nincs biztos információ, McGregor a helyszínen visszautasította a felkínált mankót, majd bicegve hagyta el az arénát.
Michael Bisping, Nagy-Britannia első UFC-bajnoka, aki szakértőként dolgozott a gálán, egyértelműen fogalmazott a helyzettel kapcsolatban. Véleménye szerint ha valóban műtétre van szükség a keresztszalag-szakadás miatt, és az írnek egy-másfél évet ki kell hagynia, akkor ezzel véget ért a karrierje.
McGregor a kevert harcművészetek (MMA) történetének legnagyobb sztárja, aki rengeteget tett a sportág népszerűsítéséért, ám az elmúlt években több botrány is övezte a nevét. 2024 novemberében egy polgári perben elmarasztalták, miután az esküdtszék megállapította, hogy 2018-ban egy dublini szállodában szexuálisan bántalmazott egy nőt, Nikita Handet, amiért végül 206 ezer font kártérítés megfizetésére kötelezték. Fellebbezését 2025 júliusában elutasították, a sportoló azonban továbbra is ártatlanságát hangoztatja.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A liverpooli Paddy Pimblett, aki mindössze 52 másodperc alatt győzte le Benoît Saint-Denis-t, nem finomkodott a véleményével. Úgy fogalmazott, hogy McGregornak már vége, kiöregedett, és eljött a trónfosztás ideje, így ő válhat a szervezet új arcává. Pimblett ezt a momentumot valóságos őrségváltásnak nevezte.
McGregor tagadta, hogy sérülten lépett volna a ketrecbe, közösségi oldalán ugyanis azt írta, hogy végig teljesen egészségesen készült, és a baj a semmiből jött. A Holloway elleni mérkőzés egyébként visszavágó volt, hiszen 13 évvel korábban még pehelysúlyban, ezúttal viszont már váltósúlyban csaptak össze. Iszlam Mahacsev, a váltósúly bajnoka találóan úgy összegzett, hogy Conort lényegében saját maga győzte le.